Hírek
2019. Július 28. 07:18, vasárnap |
Bulvár
Forrás: mti
Újcirkuszi előadások is lesznek a Szigeten
Újcirkuszi előadások is várják a látogatókat a Sziget fesztiválon augusztus 8-tól;
a Cirque du Sziget cirkuszi sátrába a magyarországi művészek mellett Kanadából, Etiópiából, Franciaországból, Indiából, Finnországból, Dél-Koreából, Németországból és Argentínából is hívtak fellépőket.
A szervezők közlése szerint a 900 fő befogadására alkalmas cirkuszi sátor a fesztivál végéig várja nézőit 14 órától egészen az utolsó előadás kezdetéig, 23 óráig.
A sátor műsorát minden nap a francia Cirque Inextremiste előadása nyitja, ahol egy mozgássérült akrobata egy markológép segítségével válik a társulat legerősebb tagjává, majd az első, csak etióp művészekből álló cirkusztársulat, a Circus Abyssinia mutatja be az artistává válás folyamatát két kisgyerek szemszögéből.
A kanadai Cirque Alfonse társulat, amely két évvel ezelőtt is fellépett a fesztiválon, ezúttal egy még őrültebb darabbal feszegeti a lehetőségek határait egy rendhagyó templomi szertartás során - áll a közleményben. Mint írják, a napi program zárásaként egy másik kanadai társulat, a Flip Fabrique előadása látható, amely egy nyaralóban játszódik, ahol hat barát hosszú idő után újra találkozik.
A sátorban játszott darabok közti szünetekben a szabadtéri színpadon mutatnak be produkciókat. Elsőként a Sisus finn társulat tagjai, öt lány lép színpadra, akik lélegzetelállító trükkjeik egy részét egy 10 méter magas szerkezet tetején hajtják végre. Őket az argentin Papito követi varázsbőröndjével, továbbá itt lép fel a Spot The Drop német duó is, amely zsonglőrtudását mutatja be.
Ezt követően a francia Le Grand Jeté! két tagja mutatja meg, milyen trükköket lehet végrehajtani egy folyamatosan mozgásban lévő karikán - akár bekötött szemmel is. Őket egy koreai előadás követi, amely tradicionális élőzenével kísérve a városi élet sajátosságaira fókuszál. A BONGnJOULE darabját követően egy akrobatikus műsorszám látható a MallakhambIndia előadásában, amely a birkózás, az akrobatika és a légi jóga elemeit ötvözve enged bepillantást a mallakhamb nevű ősi sportba.
A szabadtéri színpad programját az idén is minden nap tűzzsonglőr-show zárja. Az idén a nemzetközi zsonglőrökből álló társaság különleges műsorral készül: a pár éve tragikus hirtelenséggel elhunyt társukra, a magyar tűzzsonglőr Farkas Lindára emlékeznek, és bemutatják az általa tervezett egyedi tűzjelmezeket és tüzes kiegészítőket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 10. 08:12, csütörtök | Bulvár
Magyar Péter akkor mondana le mentelmi jogáról, ha hazánk csatlakozna az Európai Ügyészséghez
2024. Október 08. 07:25, kedd | Bulvár
A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
A migrén kezelésének a beteg egyéni anyagcseréjétől függő személyre szabott lehetőségeit vizsgálják a HUN-REN - Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának munkatársai
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében