Hírek
2013. Március 29. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Újabb vereséget szenvedtek a női futsalosok
Üllőn is vereséget szenvedett a Skorpió SE Salgótarján NB II-es női futsal-csapata.
A bajnokság keleti csoportjában szereplő tarjáni lányok a 17. fordulóban vendégeskedtek Pest megyében, ahol a házigazda Obsitos SE már az első félidőben 2-0-ra vezetett, végül pedig egy kiegyensúlyozottabb második játékrészt követően 4-2 arányban verte riválisát. A forduló további eredményei: Gyulai Amazonok – DVTK II 3–1, Univerzum II. – Csömör 3–12, Kiskunhalas – Budapest Police SE 6–2, és Hajdúböszörmény – Kecskeméti Főiskola 8–5. A bajnoki tabellát a 43 pontos Csömör vezeti, míg a második helyen a 36 pontos Gyula, harmadik helyen pedig a 27 pontos Kecskemét áll. A Skorpió SE 16 ponttal a kilencedik helyről várja a folytatást.
Az NB II-es futsal-bajnokság férfi mezőnyében elmaradt a Salgótarjáni Futsal Team SVSE mérkőzése, a találkozót azért kellett elhalasztani, mert a vendég Törökszentmiklós a rendkívüli időjárási viszonyok miatt nem tudtak elutazni az összecsapás helyszínére. A 24. forduló további eredményei: Vasas-Kalafa – Monor 7–4, Újpesti TE – Rákosmente 4–16, Gyöngyös – Újpest FC 5–4, Békéscsaba – Nagykáta 2–4, Szegedi TE – Siketek 12–5, és Diósgyőr – Debrecen 0–3 - játék nélkül. A bajnoki tabellát a 62 pontos Rákosmente vezeti az 58 pontos Törökszentmiklós és az 58 pontos Nagykáta előtt. Az SVSE csapata 19 ponttal a tizedik.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
