Hírek
2016. Szeptember 22. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Újabb óvodák az \"Ovi-zsaru\" programban
Közös felkészítésen vehettek részt Nógrád megyében a rendőrség szakemberei és a megújult programhoz csatlakozó óvodák vezetői.
A rendőrség prevenciós tevékenységén belül nagy hangsúlyt fektet a gyermek- és ifjúságvédelemre, a bűnmegelőzési ismeretek oktatását a legfiatalabb korosztályokkal kell kezdeni. A rendőrség 2010. évben indította az "Ovi-zsaru" programot, melynek célja, hogy a kicsik ne váljanak sem bűncselekmény, sem baleset áldozatává. A foglalkozások alkalmával olyan életszerű helyzetek kerülnek feldolgozásra, melyek veszélyt jelenthetnek e korosztály tagjai számára.

A projekt során három bábfigura – Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi és Rosszcsont Rozi – segítségével mutathatók be a gyerekek számára élményszerűen a helyes teendők, az elkerülési lehetőségek, a védelmet jelentő körülmények. A kibővített tematika és az új eszközök programba illesztése további lehetőségeket nyújt a gyermekek biztonságának növelésére.
A megújuló "Ovi-zsaru" programhoz 2016. évben Nógrád megyében 12 óvoda csatlakozott. A belépő óvodák vezetői, illetve óvodapedagógusai, valamint a rendőrség szakemberei részére a napokban a Szécsényi Rendőrkapitányság tanácstermében dr. Vörös Ferencné címzetes rendőr alezredes rendőrségi főtanácsos, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, továbbá Medve Judit rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály vezetője tartott speciális felkészítést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
