Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2014. Augusztus 02. 11:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd

Új vendégszínészek Salgótarjánban

Új vendégszínészek Salgótarjánban

Korábbi hat színházbérlete mellett kilenc új bérletsorozatot kínál a 2014/15-ös évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Simon Lajos színházigazgató a teátrum minapi sajtótájékoztatóján elmondta: lesz családi bérlet, bérletsorozatot indítanak a 100 éve született Tolnay Klári emlékére, de „surranó" bérletet is hirdetnek azok számára, akik még nem tartoznak a rendszeres színházlátogatók közé. A nézőszám növelése érdekében az idén sem emelik a színházi bérletek árát, a jegyárakat pedig csökkentik. Az új, családi bérletsorozat célja, hogy azok a családok, akik ritkán jutnak el egy-egy pesti színházi előadásra, költségtakarékosan nézhessenek meg sikerdarabokat. Ilyenek lesznek például a Vígszínház vendégelőadásai, A dzsungel könyve és A padlás, valamint a Nemzeti Táncszínház produkciója, a Csipkerózsika is. Bejelentették, hogy a Zenthe Ferenc Színház társulatához szerződött a salgótarjáni születésű Gyuriska János, de vendégművészként színpadra lép majd a nógrádi megyeszékhelyen a következő évadban Koltai Róbert, Mikó István, és Pásztor Tibor is.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: színész

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.