Hírek
2013. November 14. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Új börtön építését kezdeményezi Balassagyarmat
Ezer elítélt elhelyezésére alkalmas börtön építését kezdeményezi Balassagyarmat önkormányzata a kormánynál, a képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a javaslatot - tájékoztatta az MTI-t Balassagyarmat alpolgármestere.
Csach Gábor elmondta: az önkormányzat a javaslatban azzal érvel, hogy a jelenlegi túlzsúfolt fegyház és börtön külterületre költöztetésével hasznosítható lenne a mostani, a belvárosban található börtön és a mellette lévő Vármegyeháza is gazdasági, kulturális és művészeti célokra. Az új börtöntől pedig több száz új munkahelyet is remélnek - tette hozzá.
Az önkormányzati javaslatban azt írták, hogy nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű lehetne a két összefüggő klasszicista épület, a történelmi emlékhely rangú 1835-ös egykori Vármegyeháza és a hozzá kapcsolódó, 1845-ben épült börtön több tízezer négyzetméteres ingatlantömegének közös fejlesztése, ám ennek előfeltétele a börtön és az ott működő gyár külterületre költöztetése.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az új büntetés-végrehajtási kódex megalkotásáról szóló kormányhatározat a zsúfoltság csökkentése érdekében meghatározta, hogy 4000 új fogvatartotti helyet kell kialakítani Magyarországon, ami régi intézetek bővítését és egy új építését jelenti.
Ezt az ezer fogvatartottra méretezett büntetés-végrehajtási intézetet Észak-Magyarországon tervezik megépíteni, és erre ideális hely volna a Balassagyarmat által a belvárosi ingatlanok kiváltásaként ingyen felajánlott, üresen álló bel- és külterületi terület - tette hozzá.
Az önkormányzat javaslatában arról is írt, hogy megépítése óta túlzsúfolt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön. 321 rab helyezhető el benne, de évtizedek óta 450-550 fogvatartottal működik. Emellett a börtön területén működik az Ipoly Cipőgyár Kft., a város harmadik legnagyobb foglalkoztató cége, és a zárt épülettömeg már nem ad módot a társaság fejlesztésére.
A város, a börtön és a cipőgyár közös érdeke lenne az új helyre költözés - teszik hozzá, hangsúlyozva, hogy "a város területén belül", mivel Nógrád megye abban a sajátos helyzetben van, hogy nem a megyeszékhelyen, hanem Balassagyarmaton működik a törvényszék és a megyei főügyészség is.
Az újjászülető Vármegyeháza-börtön épületegyüttes a határon átnyúló, térségi gazdasági, kulturális, művészeti élet fő szervezőközpontja lehet, egy európai rangú börtönmúzeum vagy akár egy luxus börtönhotel pedig igazi kuriózum lehetne - fogalmaztak.
Az önkormányzat ingyen biztosítaná a szükséges területet, mert azzal számol, hogy legalább 500 új - hivatásos és civil - munkahelyet jelentene a városban a börtönberuházás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
