Hírek
2023. November 01. 18:30, szerda |
Helyi sport
Forrás: MTI-BÁCSI PÉTER
U23-as birkózó vb - Bácsi Péter: maradt bennem némi hiányérzet.
![U23-as birkózó vb - Bácsi Péter: maradt bennem némi hiányérzet.](/external/image_cache/8/e/9/8e97eebe8c6dd6f776549e08e33c7310.jpg)
A magyar válogatott Takács István révén egy bronzéremmel és Tösmagi Attila ötödik helyével zárt a Tiranában rendezett U23-as birkózó-világbajnokságon, ennél azonban többet remélt a hazai szövetség vezetősége.
"Kicsit csalódott vagyok, hiszen reálisan nézve ennél azért jobban is szerepelhettünk volna" - idézte a Magyar Birkózók Szövetségének honlapja Bácsi Péter szakmai igazgatót, aki hozzátette: elsősorban a négy női versenyzőtől remélt pontszerző helyet vagy érmet. - "A helyzet az, hogy le vannak terhelve, hiszen többségük a felnőttek között is szerepelt az idén, kényszerű, hogy abban a mezőnyben is induljanak. A junior lányokat épp emiatt nem neveztük ide."
A kötöttfogásúaknál a 87 kilós címvédő és a felnőttek között idén Európa-bajnok Takács István ezúttal a dobogó alsó fokára állhatott fel, ezzel megszerezte a magyar küldöttség egyetlen érmét.
"Elégedett lennék, ha még egy dobogósunk lett volna, hiszen erre megvolt az esélyünk. Tösmagi Attila három-egyre kapott ki a harmadik helyért, míg Klányi Krisztofer egy meccsre volt a helyosztótól, szoros összecsapáson maradt alul. Így azért maradt bennem némi hiányérzet" - hangsúlyozta a versenyzőként egyaránt kétszeres világ- és Európa-bajnok korábbi birkózó, aki a gerincműtét után visszatérő vb-ezüstérmes és olimpiai ötödik helyezett Szőke Alex teljesítményére is kiért.
"Az látszik, hogy fel kell zárkóznia akkor, ha ott szeretne lenni a párizsi olimpián. Biztos vagyok abban, hogy a jó alapozás sokat lendít rajta" - fogalmazott, majd hozzátette: "mindannyian reménykedünk abban, hogy hamarosan újra a régi Alexet láthatjuk".
A szabadfogásúakat az U23-as Eb-bronzérmes Végh Richárd képviselte, aki a selejtezőben búcsúzott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 17:35, vasárnap | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Piastri karrierje első sikerét aratta a Hungaroringen.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
2024. Július 21. 11:30, vasárnap | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Antonelli nyerte a Forma-2 főversenyét a Hungaroringen.
Az olasz Andrea Kimi Antonelli sikerével zárult a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj Forma-2-es programjának főversenye, amelyet vasárnap délelőtt rendeztek meg a Hungaroringen.
2024. Július 21. 09:45, vasárnap | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Colov rajt-cél győzelme a Forma-3-asoknál.
A bolgár Nikola Colov rajt-cél győzelmet aratott vasárnap a hungaroringi Magyar Nagydíj Forma-3-as főversenyén.
2024. Július 21. 09:30, vasárnap | Helyi sport
Balaton-átúszás - Elrajtolt a mezőny.
Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás Révfülöpön.