Hírek
2017. Augusztus 03. 14:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: NMKI
Tűz volt egy salgótarjáni társasház egyik lakásában
Kigyulladt egy négyemeletes társasház negyedik emeleti lakása tegnap délután Salgótarjánban, a Gorkij körúton.
A tűzben a lakás egyik helyisége és az erkély teljesen kiégett, a többi helyiség kormozódott. A lángok az égő lakás alatti ingatlan erkélyének egy részére is átterjedtek, a lakóteret azonban nem érintették. A tűz – kisebb területen – kárt tett az épület külső szigetelésében is. A tűzesethez két salgótarjáni egység, valamint a magasból mentő és a vízszállító gépjármű érkezett, illetve további rajok vonultak Bátonyterenyéről, Szécsényből és a Heves megyei Pétervásáráról, a kárhelyparancsnoki feladatokat pedig a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat látta el. A tűz miatt az egész lépcsőház megtelt füsttel, ezért a tűzoltók az épületben tartózkodó tizenegy lakót a rendőrség munkatársaival közösen kimentették és biztonságba helyezték, majd nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a házat. Az érintett lakásban a tűz keletkezésekor hárman tartózkodtak, egyiküket a mentőszolgálat munkatársai enyhe füstmérgezés gyanújával kórházba szállították. A tüzet végül két vízsugárral és egy létrasugárral oltották el az egységek. A tűz miatt az egész lépcsőházat lekapcsolták az elektromos rendszerről, visszakapcsolása majd csak a későbbiekben történik meg, ezért az ott élő tizennyolc lakó közül tízen ideiglenesen rokonokhoz költöztek, nyolcan pedig este saját felelősségükre visszatértek otthonukba. A tűzzel érintett lakás lakhatatlanná vált, lakosságvédelmi intézkedésre azonban nem volt szükség.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
