Hírek
2023. November 30. 15:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: arcanum/web/zsuffa csaba
Tudta, hogy Vörösmarty Mihály december 1-én született? Ennek ugyan 223 éve, de Ön is kívülről tudja
a Szózat és a Himnusz versszakait. 1800 december 1-én született Fehér megye egyik kis falujában, Kápolnásnyéken, katolikus nemescsaládból.
1817 nyarán meghalt az édesapja, mikor a pesti egyetemre került. Apja az utolsó éveiben állásától megválva, önálló gazdálkodásba fogott, de a rossz évek miatt vagyonának jó részét elvesztette. Halála miatt az egész család anyagi csődbe jutott.
1824. december 20-án sikeresen letette az ügyvédi vizsgát.
Szellemi nagyság volt, különb elődeinél, a líra és az epika méltán ünnepelt mestere, valamennyi kortársánál ékesebben szóló drámaíró.

Költői hírnevét az 1825-ben megjelenő Zalán futása című eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője névvel illették érte.
Az 1830-as évek vége felé Vörösmarty Mihály úgy állt nemzete előtt, mint a legnagyobb tehetség minden addig fellépő magyar költő között. Dicsőségével nem járt együtt anyagi jóléte, megélhetéséért erős küzdelmet vívott.
1832-ben munkái első gyűjteményét Károlyinak adta el 1100 forintért. 1834-ben átvette a 400 forintnyi pályadíjat a Zalán futásáért. Ezzel segíteni tudott magán és édesanyján is.
Kisfaludy Sándorral együtt megkapják a Magyar Tudományos Akadémia kétszáz aranyas nagyjutalmát. (Ez annyit jelent, hogy az élők közül kettőjüket tartják Magyarország legnagyobb költőinek. Dicsősége megvan, de a vagyontalanság átkát súlyosan érzi. Eleinte hónapos szobában lakik, később két szobát bérel, bebútorozza viseltes holmival, saját költségén kiadott munkáinak el nem kelt példányait az üres konyhában helyezi el.

A családi élet boldogsága azonban kárpótolta gondjaiért. Nejét, Csajághy Laurát, 1843 tavaszán vette feleségül.
A nemzeti romantika egyik kiemelkedő alakja a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
Hazafias költeménye, a "Szózat" - Kölcsey Ferenc "Himnusz" című műve mellett - kiemelkedő jelentőségű a magyar nemzettudatban.

Jelentős műve még a "Zalán futása" című eposz, és a "Csongor és Tünde" mesedráma. A szabadságharc leverése után búskomorság lett úrrá rajta, azonban a "Vén cigány" utolsó soraival ismét az elnyomás ellen buzdított, a nemzeti újjászületésre. 1855.11.19-én halt meg.
1853-ra szívelégtelensége komolyabbra fordult, és hullámzó állapotú tüdővizenyő alakult ki nála. 1854-től valóságos szenvedés volt élete. Ebben az időszakban közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén cigány című utolsó költeményét. November 17-én családjával Pestre költözött, a Váci utcai Kappel-házba, mivel itt állandó orvosi felügyelet alatt álhatott.
A lépcsőn felfelé menet összerogyott; lefektették, de soha többé nem kelt fel. November 19-én Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látták utoljára. A halál okaként agyszélhűdést állapítottak meg.
Temetése, mely november 21-én volt, Pesten az első tömegtüntetéssé vált az önkényuralom ellen.Sírját a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez nem történt meg.

Mi a híreket reklámok nélkül adjuk ...SALGÓTARJÁNIAK ÉS NÓGRÁD VÁRMEGYEIEK KÖZÖSSÉGE
😃 ADJUNK minél többet, minél TÖBBEKNEK!
https://www.facebook.com/groups/infonograd
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
