Hírek
2013. Május 30. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Történelmi gyermeknap a füleki várban
Történelmi gyermeknapot rendeznek szombaton a szlovákiai Fülek várában.
Íjászkodás, lovagoltatás, lőfegyver-bemutató várja a gyerekeket, akik tréfás történelmi jelenetek részesei is lehetnek - tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum igazgatója.
Agócs Attila elmondta: a programot a Defensores Történelmi Társulás szervezi, amelyet Fülek környéki fiatalok alapítottak múlt év nyarán. Miután Nógrád történelmének életre keltése című pályázatuk uniós támogatást nyert, a pénzből korhű kosztümöket szereztek be, alkotóműhelyeket szerveztek, hogy a kor történelmén és mesterségein keresztül betekintést adhassanak a 17. század mindennapjaiba. Szakmai jellegű előadásokat is szerveztek, ezek keretében a történelmi Magyarország és Európa kora újkori katonaéletével ismerkedhettek meg a Füleki Gimnázium diákjai.
Agócs Attila hozzátette: a pályázati program része a történelmi gyermeknap, amelynek végén a várkapitány lovaggá üti a versenyfeladatok legsikeresebb megoldóit. A műsor záróakkordjaként fellép a Defensores Történelmi Társulás és a Nomád íjászcsoport Fülekről, valamint a zólyomi Ricasso történelmi bajvívó csoport.
A rendezvény társszervezője a Füleki Vármúzeum.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
