Hírek
2013. Május 18. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Tömegével jelentkeztek buszvezetőnek
![Tömegével jelentkeztek buszvezetőnek](/external/image_cache/c/4/a/c4a01e74d6452f319accb77da94e30b3.jpg)
Mintegy 450 fővel csökkenhet a BKV járművezetőinek létszáma, mivel május 1-jétől 150 autóbusz üzemeltetését szervezte ki. Eközben a VT-Transman Kft.-hez tömegével jelentkeztek sofőrnek - írja a Napi Gazdaság. A tervek szerint július 1-jére áll forgalomba az összes Mercedes Citaro busz Budapesten. Itt járművezetőkben nincs hiány, a meghirdetett ötszáz állásra 1200-an jelentkeztek - mondta Dósa Mátyás, a VT-Transaman Kft. ügyvezető igazgatója.
Az új munkavállalóik között többen vannak olyanok, akik korábban már dolgoztak a BKV-nál, de valamilyen okból elhagyták a közlekedési vállalatot, például azért, hogy az új Mercedeseket vezethessék.
A munkavállalók felkutatására a Pannon Job Kft.-vel kötött szerződést a VT-Transman, e cég előminősítése alapján vették fel a buszvezetőket, akikre ezt követően négy-öt hetes oktatás várt, a járművezetők ez idő alatt gyakorolták be az útvonalat, illetve ismerkedtek az új járművel. Már a júniusi induláshoz szükséges járművezetőket is felvették.
A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. arról tájékoztatta lapot, hogy nem jelent a tervezettel egyező nagyságrendű elbocsátást, tekintettel arra, hogy a csökkenő létszámigény humánpolitikai eszközökkel tervezhető. Annak érdekében, hogy ne kerüljön sor csoportos létszámleépítésre, a kieső járművezetők természetes fluktuációval és határozott idejű munkaszerződések megkötésével kezelhetőek − közölte Nemes Gábor, a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. A helyzet elvezethet oda, hogy a későbbiekben a határozott idejű munkavállalók szerződését nem hosszabbítja meg a BKV.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 15. 09:49, csütörtök | Belföld
Az idén is nagyot szól majd a tűzijáték Magyarország születésnapján (videó)
Monumentális látványban lehet részük mindazoknak, akik a budapesti tűzijátékkal koronázzák meg a Szent István-napot.
2024. Augusztus 14. 07:42, szerda | Belföld
NGM: népszerű az otthonfelújítási program
Népszerű az otthonfelújítási program, a kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. Augusztus 14. 07:40, szerda | Belföld
Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe
Szerdától vasárnapig harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
2024. Augusztus 14. 07:36, szerda | Belföld
MOHU: elérte a százmilliót a visszaváltott italcsomagolások száma
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) -