Hírek
2012. Március 16. 07:07, péntek |
Belföld
Forrás: STOP / MTI
Tömegbecslés: hányan voltak a Milla-tüntetésen és a Kossuth téren?
Százezreket mozgattak meg a különböző pártok és szervezetek március 15-i ünnepségei Budapesten. Az MTI által becsült frissített számadatok a következők:
Az LMP a Pilvax közben tartotta rendezvényét, amelyen mintegy nyolcvan érdeklődő jelent meg.
A Demokratikus Koalíció (DK) ünnepségére körülbelül néhány ezer érdeklődő volt kíváncsi.
Az MSZP esztergomi programján szintén néhány ezer fős közönség jelent meg.
Az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) helyszínén, a Szabad sajtó útján a fél ötkor kiadott becslésig több tízezer fő jelent meg.
A szintén háromkor kezdődött Kossuth téren kormányzati díszünnepség helyszínén a Békemenet megérkezése után, és az elsőként elhangzó ünnepi beszédek alatt már 250 ezren gyűltek össze.
A Jobbik Deák téri gyűlésének helyszínén már néhány ezer fő tartózkodott.
A közigazgatási tárca tájékoztatása szerint reggel a Kossuth Lajos téri zászlófelvonáson több mint ezren, a Múzeumkertben tartott március 15-i ünnepségen mintegy ötezren voltak jelen, a budai Várban zajló családi programokon pedig több mint tízezren vettek részt.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtök kora délután közleményt adott ki, amelyben azt írta: a Nyitott Parlament elnevezésű program keretében 11 óra 30-ig 4.600 érdeklődő járt az Országház épületében.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 08:07, szerda | Belföld
Magyar Levente: az ázsiai beruházások méretével vetekedő magyarországi befektetésekre is nyitottak az amerikai vállalkozások
Az ázsiai beruházások méretével vetekedő magyarországi befektetésekre is nyitottak az amerikai vállalkozások, építve a várhatóan javuló magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokra
2024. December 18. 08:04, szerda | Belföld
OGY - Elfogadták a gránitszilárdságú alaptörvény tizennegyedik módosítását
Elfogadta az alaptörvény tizennegyedik módosítását az Országgyűlés kedden, lehetővé téve, hogy a jövőben a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül válassza meg a parlament.
2024. December 18. 08:00, szerda | Belföld
Kocsis Máté: döntött a parlament: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban
Döntött az Országgyűlés: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban - közölte a Fidesz-frakció vezetője keddi Facebook-bejegyzésében.
2024. December 17. 08:35, kedd | Belföld
Új közvetlen gyorsvonat jár Budapest és Kijev között
Az ukrán hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat ezentúl naponta közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban - közölte a MÁV hétfőn a közösségi oldalán.