Hírek
2014. Május 27. 12:44, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Több mint 300 vendéget várnak a keszthelyi diák ökölvívó Eb-re
![Több mint 300 vendéget várnak a keszthelyi diák ökölvívó Eb-re](/external/image_cache/0/a/1/0a13571ee670c49d44910c740aa043de.jpg)
A szervező Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) több mint 300 vendéget, sportolót, edzőt és kísérőt vár a június 29. és július 6. között Keszthelyen sorra kerülő diák Európa-bajnokságra.
Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke arról számolt be, hogy eddig 181 nevezés érkezett be a szövetséghez, de a vélhetően nagy létszámú csapattal érkező azeriekét és törökökét még várják.
"Nagyjából 300-350 vendégünk lesz az Eb-n, amelyre állami segítség nélkül pályáztunk, s amelynek fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter" - mondta Csötönyi, aki hozzátette, a szövetség két új ringet vásárolt annak érdekében, hogy minél sikeresebben bonyolítsa le az Eb-t.
A kontinentális tornán a 13-14 éves korosztály (schoolboys) bokszolói indulhatnak 18 súlycsoportban. A MÖSZ elnöke megjegyezte, remélik, hogy feltöltődik az a korosztály, amelyből 2020-ig szeretnének kinevelni eredményes öklözőket. Csötönyi a hazai versenyzőkkel szemben támasztott elvárásokról azt mondta, a szövetség legalább két érem megszerzését tűzte ki célul.
Kovács László szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a diák Eb-n való szereplés egyrészt a tapasztalatszerzés miatt előnyös, másrészt ezzel is tudják biztosítani azt a mérkőzésszámot, amely a nemzetközi versenyekre történő felkészítés fontos része az utánpótláskorú sportolóknál.
"Körülbelül egy-másfél hét múlva 28 fős csapat vonul edzőtáborba, két héttel a verseny rajtja előtt pedig már csak azok maradnak a keretben, akik tényleges elindulnak majd az Eb-n" - mondta Kovács László.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.
2024. Július 12. 07:55, péntek | Sport
Csúnyán megalázta a román másodosztályú csapat a paksiakat
A kupagyőztes Paksi FC 4-0-ra kikapott hazai pályán a román Corvinul Hunedoara csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.