Hírek
2014. Június 25. 11:59, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tizenhárom év fegyházat kapott a nevelt lányát megerőszakoló dunaföldvári férfi
![Tizenhárom év fegyházat kapott a nevelt lányát megerőszakoló dunaföldvári férfi](/external/image_cache/0/f/9/0f92360cc72859fb0e616d7982fd6450.jpg)
Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy dunaföldvári férfit, aki éveken át szexuálisan molesztálta nevelt lányát
Az 56 esztendős vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.
A gyerek anyja, aki a történtekről az ítélet szerint mindvégig tudott, kiskorú veszélyeztetéséért két év, négy évre fölfüggesztett börtönt kapott.
A juhászként dolgozó férfi az akkor még csak kilencéves kislányt kezdte molesztálni, amikor pedig a harminckilós gyerek tiltakozni próbált, a százharminc kilós vádlott szidalmazta és megverte. A vádlott előbb csak alkalmanként, majd később heti rendszerességgel követett el szexuális erőszakot. A kislány mindig próbált védekezni, de az általában ittas férfi megverte, hol nadrágszíja csatos felével bántalmazta, hol pedig egy kampós bottal kényszerítette arra, hogy feküdjön az ágyra.
A gyerek már az első szexuális zaklatása után, majd később is szólt anyjának a vele történtekről, de azt a választ kapta, hogy "hagyd rá, ne foglalkozz vele, majd abbahagyja". 2012. március elején a sértett már részletesen beszámolt arról, hogy a nevelőapja rendszeresen zaklatta, de az anyja ugyanazt mondta, mint korábban.
A vádlottak súlyosan elhanyagolták a gyereket, tanulmányi eredményével egyikük sem foglalkozott, az iskolával a kapcsolatot nem tartották. Előfordult, hogy egy egész hétre magára hagyták, neki kellett ellátnia a ház körül az állatokat, ő takarította a házat, magára mosott, és - ha volt miből - főzött. A vádlottak nem hagytak nála pénzt ennivalóra, ezért gyakran a szomszédok segítették ki pénzzel, élelemmel.
A gyerek bántalmazásának akkor lett vége, amikor végső kétségbeesésében - rendkívül kimerült, érzelmileg teljesen összetört állapotban - 2012 augusztusában megjelent a polgármesteri hivatalban, és segítséget kért, mivel nem mert hazamenni.
A vádlottak a bűncselekmények elkövetését mindvégig tagadták, a táblabíróság azonban lényegében helyben hagyta a rájuk első fokon kiszabott ítéletet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.