Hírek
2014. Február 23. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Tervszerűség jellemzi a katasztrófavédelmet
Ma már a céltudatos tervezés és végrehajtás jellemzi a katasztrófavédelmet - mondta Bérczi László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője Salgótarjánban.
Ez azt jelenti - folytatta -, hogy prognózisokat készítenek, várható feladatokra készítik fel a kollégákat, az eszközöket, őrsöket pedig olyan helyekre telepítik, ahol az előző évek eseményei azt megkívánják
Bérczi László a Nógrád megyei igazgatóságon tartott évértékelő sajtótájékoztatón ismertette: a lefedettség javításáért, a beavatkozási idő csökkentéséért 2010 óta 33 új őrsöt hoztak létre az országban, és idén további 17 alakul meg.
Szólt arról is, hogy a 2010-es eszközparkban a gépjárműfecskendők átlagéletkora például 13,5 év volt, ezért elindították a hazai tűzoltógépjármű-gyártást, így évente 50 új gépjármű kerül a rendszerbe, ezekkel cserélik a 300-350-es parkot.
A főfelügyelő kitért arra is, hogy megemelték az ellenőrzések számát, tavaly 28 ezer ellenőrzést hajtottak végre a gazdaság minden területén, így 2012-höz képest 46 százalékkal csökkent a tűzesetek száma.
Bérczi László kiemelte: folyamatosan kiegyensúlyozott, jó színvonalú munkát végez a Nógrád megyei igazgatóság.
Berecz György, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője jelentős eredménynek nevezte, hogy a 2012. évi számokhoz képest több mint 40 százalékkal kevesebb volt a szabadtéri tűzeset Nógrádban, annak is köszönhetően, hogy az állampolgárok és az önkormányzatok is tudatosabbak, illetve a helyhatóságok több intézkedést is tettek azért, hogy javuljon a tűzvédelem.
Az igazgató közölte: Pásztón, Rétságon és Bercelen három hivatásos egység és három gépjármű kezdte meg a működését 2013-ban, ezzel jelentősen javult a megye biztonsága, és csökkent a reagálási idő.
Berecz György tájékoztatása szerint sikerült megőrizni az igazgatóság gazdasági stabilitását. Megfiatalodott a műszaki szakterület, öt új tűzoltógépjármű érkezett a megyébe, a géppark átlagéletkorát 20-ról 11,5 évre szorították le. A múlt évben negyven új tűzoltó került a Nógrád megyei igazgatóságra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
