Hírek
2014. Május 09. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Termelői piac nyílik Balassagyarmaton
Május 10-én (szombaton) Balassagyarmat Város Önkormányzata az ELTE Humánökológia szak közreműködésével megnyitja a Balassagyarmati Termelői Piacot.
A piac létrejöttét alapos kutatás előzte meg. Az ELTE Humánökológia szak 2012 nyara óta vizsgálja a fenntartható agrárfejlődés és a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, a helyi forrás alapú gazdaságélénkítés/fejlesztés alternatíváit a nagykürtösi járásban, valamint a balassagyarmati kistérségben. A kitartó jelenlétnek és a több fázisból álló terepkutatás-sorozatnak legnagyobb eredménye a most megnyíló piac. Alapvető célkitűzésük, hogy a teljes biorégiónak (Nógrád megyei és a környező felvidéki települések) teremtsenek értékesítési felületet, lehetőséget.
A jelenleg hatályos jogi környezet nem teszi lehetővé, hogy a felvidéki termelők is bekapcsolódhassanak az árusításba, ám bármely a környéken lakó (40 km-es körzetben), hivatalosan bejegyzett kistermelő és őstermelő előzetes jelentkezés után szabadon értékesíthet az újonnan nyíló piacon.
A piacnyitási program kísérőrendezvénye a "Helyi gazdaságfejlesztés és bioregionalitás" című konferencia, ahol többek között az ELTE hallgatói bemutatják primer kutatási eredményeiket, felvidéki és magyarországi kistermelők mesélnek termelési tapasztalataikról, lokális gazdasági környezetükről, a jogász vendégelőadók pedig elemezi, értelmezi a határon átnyúló értékesítés jogszabályi akadályait.
A piac megnyitásával szeretnék az egészséges életmód jegyében a tudatos fogyasztókat a kezdeményezésről tájékoztatni, a helyi gazdaság, emberléptékű termelés fontosságát hirdetni, a kistermelők lokális ellátási láncban való felbecsülhetetlen szerepét, közreműködését hangsúlyozni.
Helyszín: Balassagyarmat felújított főtere, a Civitas Fortissima tér. A nyitónapon – s reményeik szerint a későbbiekben is – kulturális programokkal, gyermekfoglalkozásokkal, finom ételekkel, italokkal bővül a piac kínálata.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
