Hírek
2021. November 24. 16:02, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Teának szánta a piacon vett növényt, drogként foglalták le tőle
Reptéri vámvizsgálaton bukott le a közel 40 kilogramm kábítószerrel, illetve pszichotróp anyaggal Ugandából Angliába tartó brit állampolgárságú szomáliai férfi.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre november 19-én beérkező ugandai járatról szállt le az a brit állampolgárságú szomáliai férfi, akinek csomag- és ruházatátvizsgálása során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 37,77 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak. A gyorsteszt amfetamin hatóanyagra pozitívan reagált, így a férfit a NAV pénzügyőrei átadták a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinak, akik a növényeket lefoglalták tőle – közölte a rendőrség.
Az előzetes szakértői vélemény kimondta, hogy a növényben katinon, vagyis kábítószer, illetve katin, vagyis pszichotróp anyag azonosítható. A nyomozók ez alapján gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása miatt a 46 éves szomáliai férfit, akitől a drogon kívül mobiltelefonját, SIM kártyáját, valamint bőröndjét is lefoglalták.
A gyanúsítása ellen ugyan panasszal nem élt, de kihallgatása során tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Mint elmondta, a zöld leveles-száras növényeket rokonlátogatása során egy ugandai piacon vásárolta kétkilogrammos kiszerelésben, amiket családjának és barátainak szánt. Hangsúlyozta, Afrikában ez gyógynövénynek számít, teaként fogyasztják, de előfordul az is, hogy a szárát rágják.
A férfi egyelőre rács mögött várhatja a hatóságok döntését. Az RRI Bűnügyi Igazgatóságának kezdeményezése alapján a bíróság letartóztatta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.