Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Január 31. 10:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Tavasszal kezdődik a városközpont rekonstrukciója Balassagyarmaton

Tavasszal kezdődik a városközpont rekonstrukciója Balassagyarmaton

Tavasszal kezdődik a városközpont rekonstrukciója Balassagyarmaton, az 1,1 milliárd forintos beruházáshoz csaknem 800 millió forintot nyert a város.

Csach Gábor (Fidesz) alpolgármester az MTI-neek elmondta, hogy a fejlesztés keretében körforgalmat építenek ki a művelődési központ előtt, felújítják az Ady utat és az Óváros teret, majd a főutca plébániatemplom, rendőrség és bíróság közötti részét, az egykori kínai üzlet helyén pedig művészkávézót és turisztikai pontot alakítanak ki. A rekonstrukciót szeptember 30-ig kell befejezni.
A kivitelezői szerződést kedden írták alá a közbeszerzési eljárás nyerteseivel, a Magyar Aszfalt Kft.-vel és a Trend Építő Zrt.-vel, mindkét fővárosi cég hatéves jótállást vállalt a munkára - tette hozzá.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat 2008-ban adta be pályázatát az Észak-Magyarországi Operatív Program funkcióbővítő településrehabilitációs programjára. Balassagyarmat 783 millió forintot nyert a fejlesztésre.

Címkék: Balassagyarmat

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.