Hírek
2014. Április 01. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Tarjáni tájfutó bronzérem a Bakonyból
Szombaton, ideális futóidőben bonyolították le félezer induló részvételével az idei országos hosszútávú egyéni tájékozódási futó bajnokság döntőjét, a Bakony hegységben lévő Dörgő hegyen.
A megmérettetésen megyénkből a Salgótarjáni Dornyay SE, illetve a Balassagyarmati Balassi BKSE sportolói vettek részt.
A küzdelmek során a junior fiúknál az idei évben célként kitűzött bulgáriai junior világbajnokságon való részvételre pályázó salgótarjáni Fehérvári Dániel a bronzérmes helyen zárt, még szenior korosztályában Boros Anna alig lemaradva a dobogó harmadik fokáról a negyedik helyen végzett. A Dornyay versenyzői közül az ifjúsági lányoknál a bajnoki pontot érő hatodik helyen ért célba Goldmann Júlia, és a szenioroknál Győri László. Ugyancsak a hatodik helyen zárt korosztályában a balassagyarmati Novotni Tiborné. A felnőtt nők első osztályú versenyszámában a fővárosi tanulmányait végző Dornyay-s Tóth Korinna a középmezőnyben elején végzett. A versenyrendezőség a bajnoki kategóriákon kívül ezúttal normál távon három nyílt kategóriás versengést is meghirdetett, melyen kortól-nemtől függetlenül, bárki rajthoz állhatott. Az igen népes számú kategóriákban a nógrádiak közül a legjobb helyezést a tarjáni Angyal Anna (10.) érte el
Eredmények.
N18A (34 induló): 1. Weiler Virág Tabáni Spartacus 68:54 … 6. Goldmann Júlia 82:43 … 27. Fésűs Evelin Anna 116:34
N21A (21): 1. Bertóti Regina Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási futó SE 95:32 … 11. Tóth Korinna 130:30
N40A (20): 1. Wengrin Ágnes Tipo Tájfutó és Környezetvédő SE 57:36 … 4. Boros Anna 61:59 … 12. Nagy Ákosné 76:11
N60A (12): 1. Fent Marianne Alba Regia Atlétikai Klub 44:13 … 6. Novotni Tiborné Balassagyarmati Balassi BKSE 60:34
F18A (28): 1. Miavecz Balázs MOM Hegyvidék SE 99:42 … 10. Stork Mihály 121:43 … 18. Stork Gábor 149:08 … 23. Tábori Milán 156:59
F20A (8): 1. Péntek Mátyás Balatonfüredi Sport Club 110:38 … 3. Fehérvári Dániel 121:12
F35A (21): 1. Molnár Róbert Alba Regia Atlétikai Klub 97:31 … 11. Babka Miklós 134:27
F45A (40): 1.Dezső Sándor Hódmezővásárhely 83:25 … 17. Fehérvári Péter 104:02 … 21. Kovács Gábor Balassagyarmati Balassi BKSE 111:34 … 23. Nagy Ákos 112:32 … 30. Goldmann Róbert 125:08
F55A (28): 1.Vankó Péter Hegyisport Szentendre 66:48 … 6. Győri László 75:50
NYK (41): 1. Néda Tamás Hidegkúti Spartacus 27:27 … 14. Mag Fruzsina 41:25 … 20. Mag Viktória 49:39. 21. Lénárt Lili51:03
NYT-R (50): 1. Németh István Veszprémi TE 28:39 … 10. Angyal Anna 39:07
NYT-H (54): 1. Vellner Gábor Tabáni Spartacus 39:15 … 26. Sramkó Tibor 66:29
(A nem jelölt versenyzők a Dornyay tájfutói.)
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
