Hírek
2014. Január 15. 12:25, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tápiószelei gyermekbántalmazás - Emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a nevelőapát
![Tápiószelei gyermekbántalmazás - Emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a nevelőapát](/external/image_cache/5/3/8/5384820518d089ae4065642cced473c4.jpg)
Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség annak a kétéves kislánynak a nevelőapját, akit a múlt szerdán súlyos sérülésekkel vittek kórházba Tápiószeléről. A gyermek két nap múlva belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a kislány nevelőapját, B. Béla 38 éves tápiószelei lakost. Előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Beluzsárné Belicza Andrea korábban azt mondta az MTI-nek, hogy az üggyel kapcsolatban először életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a főkapitányság. A szóvivő jelezte: a boncolási jegyzőkönyv, illetve a szakértői vélemény elkészülte után halált okozó testi sértés vagy emberölés gyanúja is lehet majd a minősítés.
Az Index a múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba szerdán Tápiószeléről. A kislány állítólag korábbi bántalmazás nyomait is magán viselte, és olyan állapotban volt, hogy az orvosok is megdöbbentek rajta.
A gyermek a rendőrségi tájékoztatás szerint pénteken a késő esti órákban veszítette életét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.