Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2015. Január 17. 15:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd

Tanoda létesül Etesen

Tanoda létesül Etesen

Pályázati forrásból létesít Tanodát Etesen a Didaktika Egyesület.

A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések támogatásának keretéből közel 30 millió forintot nyert a szervezet az etesi Kilátó Tanoda létrehozására. Mint azt Gőz Gábor elnök a Rádió Focus kérdésére elmondta, az egyesület a tehetséggondozási fő profilja mellett a korábbi években már több, a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatására irányuló projektet valósított meg többek között Bárna, Karancskeszi, Karancsság és Etes településeken. Tapasztalataik alapján utóbbi helyszínen jelentkezett a legnagyobb érdeklődés és igény az ilyen típusú feladatellátásra. Mint azt az elnök kiemelte; az etesi tanoda tulajdonképpen egy délutáni iskola lesz, mely a nyári időszakban is várja majd a gyerekeket. A napokban hozott támogatói döntés után Etesen először az infrastrukturális háttér kialakításával kezdődik majd a munka. Ezt követően – még a működés megkezdése előtt – egy Tanodai Kavalkád alkalmával ismertetik majd meg a helyi gyerekekkel és szüleikkel az intézmény kínálta lehetőségeket, várhatóan még ebben a tanévben.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: tanoda

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.