Városlista
2024. április 17, szerda - Rudolf

Hírek

2011. November 21. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: VOSZ Nógrád Megyei Szervezete

Szombaton este átadták a Megyei Prima Díjakat

Szombaton este átadták a Megyei Prima Díjakat

Szabó Lajos, Arató János és dr. Harik Ferenc vehette át a Prima Díjat. A közönségdíjas Broszman György lett.


Művészet: Szabó Lajos

A mai felgyorsult világunkban nap, mint nap érezzük a lélek és a természet pusztítását. Az aggasztó társadalmi természeti folyamatokat egyre többen próbálják megállítani. Művészek küzdenek a lelki sivárság ellen, az erdészek, természetvédők, az erdők a természet megőrzéséért. Most létrejött egy összefogás művészek erdészek és az ország kulturális életét, az erdőt féltő emberek között. A cél egy olyan aktív szabadidő eltöltési alternatíva megteremtése a térség lakóinak, turistáknak, gyermekeknek mely kötődik mind a zenéhez, mind az erdőhöz.”
Ezekkel a szavakkal fogalmazta meg nyolc évvel ezelőtt a Muzsikál az erdő program célját Szabó Lajos erdőmérnök az azóta létrejött alapítvány vezetője a program szervezője.
A program immár 10 helyszínen valósul meg minden évben kilenc napon keresztül. Erdei kirándulások kapcsolódnak össze komolyzenei koncertekkel.
Bár az egész programsorozat szórakoztató jellegű, mégis a valódi értékeket erősíti. A zene és az erdő ilyen közös megjelenése egyedülállóvá teszi a rendezvénysorozatot országosan is! A programok megvalósításában több mint 300 zenész, művész, erdész, önkormányzati vezető vesz részt. A rendezvény lehetőséget nyújt a térség művészeinek valamint fiatal tehetségek bemutatkozására is. Az erdei koncertek, kirándulások, gasztronómiai programok, népzene, ismeretterjesztő előadások, teljesítménytúrák és tájékozódási túra versenyek érdekfeszítő egyedi komolyzenei komplex programot adnak. Egyre több az idelátogató résztvevő, aki éves szabadságát tölti a teljes programon való részvételével.
A résztvevők ismereteiket bővíthetik a koncerteket követő kötetlen beszélgetéseken.
A Muzsikál az erdő komolyzenei rendezvénysorozat egyediségével, térségi kiterjedtségével, magas színvonalával méltán jogosult a megyei Prima díjra!

Oktatás: Arató János

1944. szeptember 22-én született Csitár községben, pedagógus családban. A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium elvégzése után az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsész karán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát.
Ezt követően 1967. szeptember 1-től a balassagyarmati Szondi György Szakképző és Szakközépiskolában kezdte meg a pedagógusi munkáját. Pályájának kezdetétől nyugdíjba vonulásáig ez volt az egyetlen munkahelye.
Az itt töltött több évtized alatt egy munkanapot sem hiányzott munkahelyéről, még betegállományban sem volt. 1972-től volt az iskola igazgató-helyettese, majd az utóbbi 20 évben igazgatóként irányította a város legnagyobb létszámú iskoláját. Vezetése alatt az iparitanuló-képzést fejlesztette, emellett a képzési profil kibővítésére is sor került: az érettségit adó szakközépiskolai, illetve a felsőfokú végzettségnek számító (nem diplomás) technikus képzést is bevezette. Az oktató-nevelő munka fejlesztése mellett nagy gondot fordított az iskola műszaki, tárgyi feltételeinek javítására, bővítésére. Így saját erőből, saját kivitelezésben 500 millió forint iskolafejlesztő beruházást valósítottak meg, melynek építésvezetője is maga az igazgató úr volt. Az iskola közösségének, szakoktatók, tanulók, tanárok együttműködésének összefogása ma is példaszerű lehet.
A folyamatos fejlesztés eredményeként épült 20 új tanterem, szertárak, kiszolgáló épületrészek. 2000-ben készült el az új tanműhelybázis, szintén saját erőből.
A saját erő megteremtésében nagy szerepe volt, hogy az intézmény vállalkozott külső projektek, építőipari szakmunkák kivitelezésére, Pl: a patvarci faluközpont is így épült fel. Az igazgató úr a korszerű elméleti és gyakorlati munka alkalmazása mellett figyelmet fordított az iskola tanulói, tanárai, dolgozói, pihenési lehetőségének biztosítására is. A káptalanfüredi üdülő megteremtésével, fejlesztésével, a város vagyonának gyarapítása mellett lehetőséget nyújt a diákság Balaton melletti pihenésére, szórakozására is.

Az igazgató úr a korszerű oktató-nevelő munkát, az elméletet szervesen összekapcsolta a gyakorlati tudás megszerzésével és nem csak az iroda falai között. Élő kapcsolatot tartott a gazdasági egységekkel, a tanulók képzettségi szintjének emelése érdekében. Kihelyezett elméleti órák, a szakoktatók által irányított építőipari kivitelezések természetes gyakorlatként vannak jelen az iskolában. Az iskola – mivel feltételei megteremtődtek – szakmai országos rendezvényeknek ad otthont.
Arató igazgató úr szerény emberként, nagy hatékonysággal dolgozó, soha nem harsányan, de mindig is innovatív hozzáállással végezte munkáját az iskola, diákjai, a város és a térség javára.

Sport: dr. Harik Ferenc

A szécsényi asztalitenisz egyesület az idén megnyerte az NB I-es bajnokságot, s osztályozón kiharcolta az extraligában való indulás jogát, így elmondható, hogy jelenleg ezen egyesület képviseli a megyét a legfelsőbb osztályban.
Az egyesületnél színvonalas munka folyik, folyamatosan fejlesztik a technikai eszközeiket is. Nagyon nagy figyelmet fordítanak az utánpótlás nevelésre, s nemcsak a szakmai munka magas színvonalú, hanem igazi családdá formálódott ez a kis közösség.

Közönségdíj: Broszman György

A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgató-helyettese, emellett az iskola francia nyelvű történelem tanára. Pedagógia munkáját magas színvonalon látja el és mint igazgatóhelyettes kimagasló munkát végez.
A gyerekeket kellő szigorral kezeli, ugyanakkor mindent megtesz mind tantárgyi felkészítésük érdekében, mind azért, hogy a szűkülő anyagi források ellenére az iskolában az oktatás színvonala megmaradjon.
Kollégáival pályázatokat ír annak érdekében, hogy minden osztály eljusson francia anyanyelvi területre.Történelem és uniós területet érintő versenyekre nevezi be a tanítványait, bővítve ez által is ismereteiket és közelebb hozva a mindennapokhoz az órai ismeretanyagot.Segít a tanítványainak külföldi ösztöndíjak elnyerésében a francia nyelvterületen történő diplomaszerzés érdekében.
Nyári szünidőben saját nyaralójában szervezett történelemtábort a végzős osztálynak, a minél sikeresebb versenyzés és érettségi vizsgára való felkészülés érdekében.

Címkék: prima

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 12:00, kedd | Helyi

Újabb egyetemi megállapodást kötött a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum.

A tanév végéhez közeledve a technikumi diákokat a vizsgák, a továbbtanulás illetve az elhelyezkedési lehetőségek foglalkoztatják leginkább.

2024. Április 16. 08:55, kedd | Helyi

Várják a javaslatokat az egész napos sebességmérő akció helyszíneire.

Huszonnégy órás sebességmérő akciót tart a rendőrség április 19-én reggel 6 órától, a helyszínekre bárki tehet javaslatot.

2024. Április 16. 08:25, kedd | Helyi

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a Deltában.

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.

2024. Április 16. 08:00, kedd | Helyi

Erős lehűlés jön esővel, széllel.

Északon és a Dunántúlon sokfelé számíthatunk tartós esőre, délen és keleten a napos-gomolyfelhős időben inkább záporok, délkeleten néhol zivatarok valószínűek.