Hírek
2014. December 23. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Szociális napközi foglalkoztató a volt evangélikus paplak épületében
A szociális napközi foglalkoztató kialakítása közel 40 millió forintból valósult meg.
A Salgótarjáni Evangélikus Egyházközség a „Salgótarján szociális célú rehabilitációja – Acélgyár – Városközpont” című projekt keretében közel 40 millió forintból a régi evangélikus paplak épületében szociális napközi foglalkoztatót alakított ki, melynek ünnepélyes átadására 2014. december 22-én került sor.
A rendezvényen Deme Károly lelkész köszöntötte a vendégeket, majd Dóra Ottó polgármester átadta az új létesítményt. Beszédében elmondta, hogy a Salgótarjáni Evangélikus Egyházközség irányításával a szociális napközi foglalkoztató a jövőben jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy szűkebb értelemben az acélgyári városrész, tágabb értelemben a város nehéz körülmények között élő lakóinak napi gondjai enyhüljenek.
A polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a „Salgótarján szociális célú rehabilitációja – Acélgyár – Városközpont” című projekt az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjának keretében valósul meg. A projekt részét képezi az Acélgyári városrészben a „Kolduspaloták”, a Szent József Plébániatemplom előtti tér felújítása, a szociális napközi foglalkoztató kialakítása, a városközpontban a Klapka György út 4. sz. alatti épület (régi SITI épülete), a Garzonházak és az Erzsébet tér felújítása. A projekt teljes összköltsége közel 510 millió Ft, amely összegből közel 400 millió Ft támogatás nyújt az Európai Unió, a maradék összeget az önkormányzat biztosítja.
A szociális napközi foglalkoztató kialakítása közel 40 millió forintból valósult meg. A beruházás a régi evangélikus paplak épületében 2014 áprilisában kezdődött. A munkálatok keretében megvalósult az épület teljes szerkezeti átalakítása és belső felújítása, a külső homlokzat felújítása, a nyílászárók cseréje, az elektromos és vízvezeték rendszer korszerűsítése, a tető felújítása, az udvar térburkolása és az akadálymentesítés. Az építészeti fejlesztést kiegészítendő bútorok és a működéshez szükséges egyéb eszközök is beszerzésre kerültek. A 188 m2-es épületben négy foglalkoztató szoba, egy társalgó-étkező, egy melegítőkonyha, három fürdőszoba és egyéb kiszolgáló helyiség található. A beruházás kivitelezője a salgótarjáni 1+1 Kft. volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
