Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2014. Május 16. 12:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd

Szlovákiában versenyeztek

Szlovákiában versenyeztek

A napokban két versenyen is Szlovákiában álltak rajthoz a salgótarjáni Zenit SE futói. Telek András és Csontos László előbb Szliácson, majd Füleken húzott futócipőt.

Szliács adott otthont a Besztercebánya Maraton Tour sorozat idei harmadik állomásának. Elég erős mezőny jött össze a városszéli strand hotelnál. Nehéz, de szép környezetű pálya várta a salgótarjániakat, a verseny közben többször látszott a Magas-Tátra is. Meredek emelkedők és lejtők váltották egymást. Csontos László 49:30 perc alatt ért a célba a kicsit több mint 12,5 kilométerről, melyben összességében több mint 300 méter szint volt. Ezzel kategória hetedik és abszolút kilencedik helyet szerezett a leghosszabb távon. Csapattársa, Telek András nem futotta ki magát 8 kilométeren, 33:36-os idővel bronzéremmel gyarapodott.
Pár nappal később is Szlovákiába látogattak, ahol a Fülek Cross elnevezésű versenyen vettek részt. Itt 13 kilométer várt mindkettőjükre, megközelítőleg 150 méternyi szintkülönbséggel. Csontos Lászlónál a célban 51:25-öt mutatott az óra, ami a tavalyi eredményétől közel három perccel lett jobb. Így összetettben a hetedik helyet sikerült megszereznie, kategóriájában pedig a negyediket. Telek András is egyéni csúcsot futott, 55:43-mal ért célba, végül ez korcsoportjában a legjobb idő lett.
A Zenit SE futóinak eredményei.
Szliács. 8 km, férfiak (101 induló): 3. (kategóriájában 3.) Telek András 33:36 perc. 12,5 km, férfiak (193): 9. (7.) Csontos László 49:30.
Fülek. 13 km (75): 7. (4.) Csontos László 51:25 … 9. (1.) Telek András 55:43.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

További híreink

Címkék: fülek

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.