Hírek
2012. Május 25. 14:12, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Szlovák orvos holttestét találták meg Hont határában?
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nem cáfolta, hogy május 15-én holttestet találtak Hont külterületén, de a nyomozás érdekeire való tekintettel részleteket nem közölt az ügyről.
Lapinfomációk szerint az akkor két hete eltűnt besztercebányai volt kórházigazgató holttestét találták meg. Dankóné Nagy Éva, Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: a bűnügyi nyomozás érdekeire való tekintettel az ügyről nem nyilatkoznak.
A Bors című lap csütörtökön azt írta, hogy Hont külterületén találták meg május 15-én az akkor két hete eltűnt Pavel Ucník meztelen holttestét, az orvost a fogazata alapján azonosították. A lap szerint Pavel Ucník május elsején azt mondta családjának, hogy üzleti találkozója van, majd nyoma veszett, és autóját azóta sem találják.
A Bors azt írta, a besztercebányai megyei kórház 57 éves volt igazgatója eltűnése előtt állítólag egészségügyi intézmények privatizációját készítette elő. A napilap megjegyzi, hogy a szlovák sajtó egyértelműen emberölésről beszél.
Dankóné Nagy Éva a Borsnak csütörtökön még úgy nyilatkozott, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a férfi halálának pontos körülményeit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
