Hírek
2013. Június 28. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Szigorítja az EU a fejlesztési források felhasználásának ellenőrzését
A jelenlegi, 2013 végéig tartó fejlesztési ciklushoz képest változás, hogy a 2014-2020 közötti időszakban határozottabb lesz az uniós számonkérés.
Minden tagállamnak fejlesztési tartalékot kell képeznie, és az országoknak visszafizetési kötelezettségük lesz, ha nem tudják teljesíteni a célokat - hangzott el a "Tervezzük együtt a jövőt!" című konferencián Salgótarjánban.
Jusztin Valéria, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTH) vezető tervezője előadásában kifejtette: a kohéziós politika abban változatlan, hogy Magyarország továbbra is kedvezményezett; a versenyképességi kategóriába került közép-magyarországi régió kivételével valamennyi megye a konvergencia kategóriába került, ami azt jelenti, hogy több fejlesztési forrást kap, és magasabb lesz a támogatási intenzitása.
Elmondta: Magyarország körülbelül 7 ezer milliárd forintból fejleszthet a következő hét évben, az EU pedig 11 cél mentén képzeli el a források felhasználását.
Példaként említette, hogy az uniónak továbbra is célja a közlekedési feltételek javítása, de míg 2007-2013 között komoly forrásokat kapott az alacsonyabb rendű utak fejlesztése, addig 2014 után az EU a nagyobb fejlesztéseket részesítené előnyben, így a nemzetközi közúti elérhetőség javítását, illetve közútról vasútra terelné a fejlesztési forrásokat.
Magyarország számára ugyanolyan fontos lenne az alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztése, a települési összekötő utak megépítése, ezért az utóbbi fél évben komoly egyeztetés zajlik erről - mondta, hozzátéve: egyelőre a turizmus is "kakukktojás".
Az EU elsődleges álláspontja ugyanis az volt, hogy önmagában a turizmust, mint célt, a szálláshelyteremtést, a vendéglátásban működő vállalkozásokat nem szeretné támogatni, ebben már sikerült elmozdulást elérni - közölte.
Jusztin Valéria beszámolt arról is, hogy a magyar kormány számára 2020-ig legfontosabb a gazdasági növekedés ösztönzése és a foglalkoztatás bővítése lesz, erre fordítható a 7 ezer milliárd forint 60 százaléka.
A konferencián Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatója elmondta: a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program mintegy 1300 milliárd forinttal számol, a fejlesztések között pedig az állattenyésztést, a kézi munka igényes ágazatokat, a vízgazdálkodást és az élelmiszergazdaságot nevezte meg kiemelt területként.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
