Hírek
2013. November 30. 19:34, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Szén-monoxid-mérgezés Zalaegerszegen - Több mint hatvan embert kezelnek mérgezés gyanúja miatt kórházban
![Szén-monoxid-mérgezés Zalaegerszegen - Több mint hatvan embert kezelnek mérgezés gyanúja miatt kórházban](/external/image_cache/d/f/a/dfa405bd0c5a1d8835fea4dc4c593717.jpg)
Már több mint hatvan embert kezelnek szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a Zala Megyei Kórházban, a zalaegerszegi jégcsarnokban szombat délután történt tömeges rosszullét után - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel.
Nothoff Ingrid elmondta: a jégkorongmérkőzésről 29 gyereket és 2 felnőttet (köztük a mérkőzést vezető bírót) a mentők azonnal kórházba vittek, harmincan pedig a délutáni órákban jelentkeztek az ügyeleten.
Hozzátette; a tömörítő jégkészítő-berendezést, amely a feltételezések szerint a rosszulléteket okozta, a rendőrség lefoglalta, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság pedig szakértő bevonásával, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indít eljárást.
A tömeges rosszullét 14 év körüli gyerekek jégkorongmérkőzése közben történt. A kiérkező zalaegerszegi katasztrófavédelmi egységek a helyszínen folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek. A jégcsarnokot kiürítették és lezárták.
Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy senkinek sem súlyos az állapota.
Rigó Csaba, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke szintén korábban a helyszínen az MTI-nek elmondta: a Zala megyei kórház felkészült, el tudja látni a sérülteket. A betegek közül senki sincs súlyos állapotban, de a szükséges vizsgálatok után hatórás megfigyelés alatt tartják az embereket. A kormánybiztos hozzátette: a katasztrófavédelem lezárta a helyszínt, szellőztetik az épületet, és keresik a szén-monoxid forrását.
A gyanú szerint a tömörítő jégkészítő-berendezés kipufogórendszere okozta a tömeges rosszullétet - közölte a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-vel. Egri Gyula elmondta: a jégcsarnok használatát mindaddig megtiltják, míg a baj forrását pontosan nem tudják meghatározni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak