Hírek
2014. Augusztus 30. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Szemtanúkat keres a rendőrség
Motorkerékpárossal ütközött egy személygépkocsi a 2-es számú főúton.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 12000/214/2014. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. augusztus 23-án 20 óra 50 perc körüli időben a 2-es számú főút 63-as kilométerszelvényénél, egy Nagyoroszi irányából Borsosberény irányába közlekedő - ismeretlen személy által vezetett - személygépjármű előzésbe kezdett. A vele szemben haladó motorkerékpáros az ütközés elkerülése végett a menetirány szerinti jobb oldali útpadka felé kormányozta járművét, azzal eldőlt, majd a segédmotor a szemből érkező, előző gépjármű alá szorult. Az ismeretlen sofőr a motorkerékpárt kiszabadította gépkocsija alól, és adatainak hátrahagyása, illetve segítségnyújtás nélkül a helyszínről eltávozott.
A rendőrség kéri, hogy a gépkocsi vezetője, az esetleges szemtanú, illetve aki az esettel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon (2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 6.sz.), vagy hívja Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központját 06/32/312-148-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-810-107 „Telefontanú” zöld számán a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
