Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2012. Augusztus 28. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

ÁSZ: vakvágányon cammog a vasutunk

ÁSZ: vakvágányon cammog a vasutunk

A MÁV szerkezeti átalakítása, azaz a leány- és tagvállalatok szerinti működtetése nem csökkentette a vasúti közlekedésre fordított állami kiadásokat.

A MÁV Zrt. és leányvállalatainak likviditási helyzete nem állt helyre, a csoport összesített üzemi tevékenysége továbbra is veszteséges – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék - írja a Magyar Hírlap.

Az ÁSZ szerint 2008 és 2011 között a vasúti közlekedés működtetésére szánt állami kiadások emelkedtek, miközben az átalakításnak pont az lett volna az értelme, hogy ennek az ellenkezője történjen, vagy legalábbis az átláthatóság legyen biztosítva. Míg az állam 2009-ben 197,3 milliárd forintot költött árkiegészítés formájában a MÁV, kisebb részt a GYSEV működtetésére (a kisebb vasúttársaság állami kiadása körülbelül egynegyvened része a MÁV-énak), 2010-ben ez az összeg tízmilliárd forinttal emelkedett, tavaly pedig 215,5 milliárdot tett ki. Ezt ugyanakkor a fejlesztések is megsínylették, hiszen míg 2010-ben az állam e célra 19,9 milliárdot juttatott a vasutaknak, tavaly 12,2 milliárdot. A személyszállításra fordítandó költségtérítések és a fogyasztóiár-kiegészítések között arányaiban nem voltak jelentős eltérések, viszont ennek az volt az ára, hogy 2010-ben és tavaly több mint húszmilliárd forint állami támogatáshoz – 24,3, illetve 23 milliárd – jutott a vasút pályaműködtetési költségtérítés címén.

Igaz, tavaly első alkalommal az állam közszolgáltatási szerződést kötött a MÁV-val a pályavasúti kiadások ellentételezése érdekében, ami azt a célt szolgálja, hogy a vasútnak a bevétellel nem finanszírozott kiadásaira is legyen fedezet. Vagyis az adósságai ne emelkedjenek. Mivel a kormány tavaly ötvenmilliárd forint adósságot átvállalt a MÁV-tól, így összességében a 2010-es 227,2 milliárd forint helyett az állam tavaly 278,3 milliárd forintot juttatott a két vasútvállalatnak. Ilyen jelentős állami finanszírozás ellenére a támogatások közvetett felhasználása nem volt átlátható. Az ÁSZ megállapította, hogy a vasúti közlekedés finanszírozásának jelenlegi rendszere nem ösztönzi kellőképpen a társaságokat, illetve a munkavállalókat a megtakarításokra. A kimutatásaik szerinti bevétellel nem fedezett költségeket valamilyen formában – költségtérítés, tőkeemelés, szanálás – előbb-utóbb ugyanis mindig megtéríti a költségvetés. Így a társaságok nem érdekeltek ebben a rendszerben a költségek csökkentésében. A törekvésekben megjelennek ugyan megtakarítási célok, de ezek elenyészők a kiadásokhoz képest, és rendszerint egy-egy ilyen lépést olyan beruházás előz meg, ami lényegesen magasabb a ténylegesen elért megtakarításhoz képest.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:00, szombat | Belföld

A kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást

A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat

2024. Augusztus 03. 08:54, szombat | Belföld

A húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefogla

2024. Augusztus 03. 08:53, szombat | Belföld

Felmérés: Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból

Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően.