Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Július 17. 15:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Sok a parlagon álló legelő Nógrádban

Sok a parlagon álló legelő Nógrádban

Ebben az esztendőben várhatóan tovább bővülhet a hazai juhállomány, az ágazatnak juttatott többlettámogatás hatására némiképp élénkült a tartási kedv.

Hajduk Péter,a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a juhászat évekig elhúzódó hanyatlása után az igazi fellendülést az EU 2014-2020 közötti időszakában az agrárágazatnak nyújtott többlettámogatás hozhatja meg, amelyből a remény szerint a juhtartók is részesülnek majd. Szükség is van a "hátszélre", mert a csekély mértékű támogatások következtében az EU-csatlakozást követő években az állomány évente 40-60 ezer anyajuhval csökkent. A 90-es években még 2 milliós állomány összlétszáma a mostani enyhe növekedés ellenére is csupán 900 ezerre tehető jelenleg. "Pluszpénzek nélkül a juhtartás veszteséges" - mutatott rá a szakember.
A juhágazat az állattenyésztésen belül mindössze 2 százalékkal képviselteti magát, éves árbevétele hozzávetőleg 20 milliárd forint, de az igazgató szerint társadalmi jelentősége ennél jóval nagyobb. Környezetbarát jószágról lévén szó, a legelőkre engedett nyájak hozzájárulnak az ökológiai egyensúly megőrzéséhez, a több millió embert gyötrő pollenallergiás panaszok enyhítéséhez - mondta Hajduk Péter. Az 1,2 millió hektárnyi hazai legelőnek jelenleg - éppen a kevés birka miatt - csupán egy részén járnak nyájak, több százezer hektárnyi rét elhanyagolt, kihasználatlan, burjánzik rajtuk a légzési zavarokat előidéző káros parlagfű - tette hozzá.
Ráadásul ezeknek az elhanyagolt legelőknek jelentős hányadát olyan hátrányos térségekben veri fel a gaz, ahol az átlagosnál is nagyobb a munkanélküliség, mint például Borsod, Szabolcs, Nógrád, vagy Veszprém megye egyes részei. Számítások szerint a juhállomány felfuttatása a jelenlegi 6800 gazdálkodón túl további legalább ezer családnak nyújthatna állandó megélhetést, erősödhetne a vidék népességmegtartó képessége.
A juhtartás, kellő támogatás és szakértelem mellett azért is jövedelmező lehet, mert a bárány- és birkahús iránt a külpiacon nagy a kereslet. Az állomány növekedésének azonban jelenleg gátat szab az EU által meghatározott földalapú támogatás rendszere - jelezte Hajduk Péter. Eszerint a hektáronkénti 66 ezer forintos támogatás azt a gazdálkodót is megilleti, aki csupán lekaszálja a mezőjén termű füvet, nem legeltet rajta állatot. A jövő évtől életbe lépő új EU-támogatás viszont - a szakember reményei szerint - a területi helyett a termeléshez köti majd a támogatásokat, ennek alapján már mindinkább kifizetődő lehet az állattartás is.
A birkahús itthon alig szerepel a napi étrendben, az évi átlagos fogyasztás az európai fejenkénti 2,3 kilogrammal szemben mindössze 20 deka. A hazai konyhák inkább a sertést és a baromfit részesítik előnyben, holott a koleszterinszegény, ízletes birkahús jól illeszthető az egészségtudatos táplálékok sorába.

Címkék: juh

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.