Hírek
2014. Július 06. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Skuczi Nándor a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési elnökjelöltje
A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson.
Az ország 85 százaléka tud majd Fidesz-KDNP-s jelöltre szavazni ősszel .893 jelölt fideszes lesz és 274 függetlent támogat a párt. A tízezer lakos feletti városok közül 164, az annál kisebb településeken 1003 helyen lesz polgármester-jelöltjük.
Borsod és Zala megye kivételével a megyei közgyűlési elnök-jelöltekről is döntött az országos választmány. Baranyában Nagy Csaba, Bács-Kiskunban Rideg László, Békésben Zalai Mihály, Csongrádban Kakas Béla, Fejérben Molnár Krisztián, Győr-Moson-Sopronban Németh Zoltán, Hajdú-Biharban Pajna Zoltán, Hevesben Szabó Róbert, Jász-Nagykunban Kovács Sándor, Komárom-Esztergomban Popovics György, Nógrádban Skuczi Nándor, Pestben Szabó István, Somogyban Jakó Gergely, Szabolcsban Seszták Oszkár, Tolnában Fehérvári Tamás, Vasban Majthényi László, Veszprémben Polgárdy Imre a kormánypártok jelöltje.
A kormánypártok augusztus 21-én kezdik gyűjteni a támogatói aláírásokat az önkormányzati választás előtt, jelöltjeiktől pedig azt kérik, hogy a gazdaság erősítését és a munkahelyteremtést helyezzék programjaik középpontjába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
