Hírek
2022. Január 03. 15:09, hétfő |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/ugyeszseg.hu
Síremlékre szánt pénzt sikkasztott
Sikkasztás vétsége miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség az ellen a somogy megyei férfi ellen, aki egy esztergomi sértett síremlékre szánt pénzét sikkasztotta el.
Az esztergomi sértett síremléket szeretett volna készíttetni a néhai felesége részére, ezért 2020 júliusában e-mailen keresztül felvette a kapcsolatot az elkövetővel.
A férfi és a megrendelő e-mailen, illetve telefonon egyeztetett a síremlékről, ennek során a somogy megyei férfi vázlatokat, terveket küldött a sértettnek – közölte az ügyészség közleményében.
Az elkövető 2020. augusztus 11-én a munka elkezdéséhez, az ahhoz szükséges kő megvásárlásához, kisplasztika elkészítéséhez 250 ezer forintot kért a sértettől, aki a pénzt 2020. augusztus 12-én átutalta a megjelölt bankszámlára.
A síremlék elkészítéséhez szükséges márvány 150 ezer forintba került volna, azonban az elkövető a követ nem vette meg, ezt a pénzt a megélhetésére fordította, ezáltal azt jogtalanul eltulajdonította.
Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a sikkasztó férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, valamint kötelezze a sértett kárának a megtérítésére.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.