Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Április 14. 07:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Salgótarjánban kezd a hazai montis elit

Salgótarjánban kezd a hazai montis elit

Április 19-én C2-es futammal indul a mountain bike XCO Magyar Kupa sorozat Salgótarjánban.

A szervezők reményei szerint nem lesz „szerencsétlen” a futam, tekintve, hogy a Salgótarjáni HKE - a 1991-ben létrejött Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség egyetlen máig működő egyesülete - sorrendben tizenharmadik MK/OB futamát készül lebonyolítani a cross-country szakágban.

A helyszín a ’90-es évek után 2010-ben újra „elővett” Salgó-környéki pálya lesz, eresztvényi rajt-cél területtel, ahogyan már 2010-ben, 2013-ban és 2014-ben is megszokhatta ezt a mezőny. A pálya jellege inkább az előbbihez fog hasonlítani – C2-es futam lévén. Ennek köszönhetően több hosszabb-rövidebb emelkedőre és lejtőre oszlik meg a pálya, melyek közül kettő emelhető ki karakteresen, illetve egy hosszabb átkötő szakaszon pihenhet meg a mezőny egy körön belül.

Az eresztvényi sípálya melletti erdősávban húzódó szánkópálya egészen biztosan sokak emlékezetében él – erre lelkiekben most is fel kell majd készülni. Ráadásul a túloldalán található lejtő sem hagy túl sok lehetőséget a pihenésre. Ezt követően találkozik majd a mezőny egy viszonylag lapos átkötő szakasszal, melyet követően Salgó várának meghódítása következik majd – szinte egészen a várig fel kell majd kapaszkodni. Közvetlen a vár falai alól indul a salgótarjáni pályák kihagyhatatlan szakasza, az a köves-gyökeres lejtő, mely a vár mögött található tisztásra gurítja le az indulókat.

A rajtvonal után háromszáz méterrel található majd a másik technikai zóna, melyet kétszer is érint majd a nyomvonal: egy rövidebb lejtő-emelkedő kombinációt követően térnek vissza ide másodszor. Ezt követően egy kisebb-nagyobb megszakításokkal tarkított gyors lejtőzés következik a Mesevölgy tanösvényén és tornapályáján, majd megérkezünk a pálya legalacsonyabb pontjára. Innen egy rövidebb szakaszon, egy kisebb szintkülönbség leküzdésével érkeznek vissza az indulók a rajt-cél területre és bezárult a kör.

A Salgótarján Kupán úgy tűnik jó eséllyel tarthatják majd itthon a világranglista-pontokat versenyzőink, mivel ezen a hétvégén közel tíz pontszerző esemény lesz Európában, valamint a Szlovák Bajnokságban is futam lesz a verseny vasárnapján. Ennek ellenére várhatóan biztosan lesznek majd külföldi ellenfelei a magyar mezőnynek, így Benkó Barbara és Parti András olimpikonjainknak is, akik már jelezték részvételi szándékukat a verseny előnevezési oldalán. Arra azonban van esély, hogy a Közép-Kelet-Európában érdekelt pontszerző nemzetek versenyzői megjelenjenek, hiszen a legközelebb a csehországi Teplicén lesz C-kategóriás esemény, a hétvége szombatján.


- Reményeink szerint mindenki megelégedésére szolgál majd az idei salgótarjáni versenyünk, melyet eredendően C1-es kategóriára terveztünk, de végül C2 lett belőle – mondta el Kotroczó Nándor, az egyesület elnöke.
- A pályánk jellege (ezt a hozzánk visszajáró versenyzők tudják) nem feltétlen követi azokat a nemzetközi trendeket, melyek a sokszor nehezen abszolválható, épített szakaszokat részesítik előnyben. Ahogyan a korábbi években, úgy idén is „klasszikusabb” jellegű nyomvonallal várjuk a versenyzőket – ez így a szezon nyitányaként talán a profik számára sem lesz annyira negatív. Azért természetesen nem kell „országúti” versenyre gondolni, akár a mászások, akár a lejtőzések tekintetében sem – a standard pályaelemről, a Salgó várától levezető lejtőről pedig azért a külföldi vendégeink is pozitívan szoktak nyilatkozni a technikásságát tekintve – zárta Kotroczó Nándor.

Időpont: 2015. április 18-19.
Helyszín: Salgótarján - Eresztvény, Salgó Hotel

A futamról bővebb információ a Salgótarjáni HKE honlapján (www.salgotarjanihke.hu/xco2015) vagy az egyesület Facebook profilján (www.facebook.com/salgotarjanihke) érhető el, míg a hazai versenyzők számára előnevezésre az ODiN rendszerben van lehetőség (www.odinsport.eu).

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.