Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Július 18. 13:30, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Salgótarjánban játssza Eurochallenge meccseit a Jászberény csapata

Salgótarjánban játssza Eurochallenge meccseit a Jászberény csapata

Véglegessé vált, hogy a Bericap Alba Fehérvár révén egy magyar férfi kosárlabdacsapat indul a nemzetközi második vonalnak számító Európa Kupában.

A fehérváriak honlapjának keddi tájékoztatása szerint az EK-t szervező ULEB elfogadta a magyar bajnok nevezését, így a Debreceni Vadkakasok 2004/2005-ös megméretése után ismét lesz magyar résztvevője a sorozatnak. A 41 tagú mezőnyhöz októberben csatlakozik a kontinens legjobbjait tömörítő Euroliga nyolctagú selejtezőjének hét kieső csapata.
"Nagy dicsőség ez a klubnak és a városnak is, amely felkerül az európai kosárlabdatérképre" - mondta Halm Rolland szakosztály-igazgató. "Tíz komoly, nagy meccsünk már biztosan lesz ősszel az EK-ban, ez igazi csemege lehet a szurkolóknak és mindenkinek, aki szereti a kosárlabdát Fehérváron és az országban. Még rengeteg tennivaló van, olyan csapatot szeretnénk építeni, amelyik méltó ehhez a kihíváshoz, de úgy érzem, joggal lehetünk büszkék a felkérésre és a nevezés elfogadására is."
Az EK-ban nyolc hatos csoportot sorsolnak ki, a mezőnyt a keleti és a nyugati főcsoportra osztják ketté.
Az NB I-ben ezüstérmes Szolnoki Olaj, továbbá az Atomerőmű SE, a Körmend és a Jászberény a harmadik vonalnak számító Eurochallenge-ben méreti meg magát, utóbbi Salgótarjánban vívja majd hazai meccseit.
A nőknél korábban eldőlt, hogy a bajnok Uniqa-Euroleasing Sopron és az ezüstérmes HAT-AGRO UNI Győr indul a legjobbakat felvonultató Euroligában. Az Európa Kupában a Work Force DVTK Miskolc, a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 vesz részt.

Címkék: kosárlabda

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.