Hírek
2014. Március 24. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Salgótarjánban folytatódik a Digitális Közösség Program
A digitális világban való aktív részvételhez tudást, képességet és lehetőséget kínáló programot idén ősz elejével a nógrádi megyeszékhelyre is kiterjesztik.
Ezt Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár jelentette be abból az alkalomból, hogy az elsők között sikeresen pályázóknak átadták a Digitális Közösség Programban elnyert eszközöket.
A Digitális Közösség Program első, miskolci szakaszában tízezernél is több laptopot adnak át várhatóan legkésőbb június végéig, egy rövid eszközismertetővel egybekötve. A programba mások mellett álláskeresők, kisgyermekes anyukák, nyugdíjasok, diákok és megváltozott munkaképességűek kerültek be. A novemberben elindított pilot projekt célja, hogy hozzájáruljon az esélyegyenlőség megteremtéséhez, az életminőség javításához, és az érintett terület felzárkóztatásával az ország versenyképességének növeléséhez. Ennek érdekében a kormány a borsodi megyeszékhelyen és a miskolci járásban összesen 17 ezer laptopot juttat el az arra rászorulókhoz, és térítésmentes oktatást biztosít a digitális írástudatlanok és az alacsony szintű digitális írástudással rendelkező személyek számára.
Vályi-Nagy Vilmos elmondta: A program nyertesei számára a kapott eszközök és az oktatás révén könnyebbé válhatnak a mindennapok, például elektronikusan vásárolhatnak vagy intézhetik az ügyeiket. A nehezebb körülmények között élő családok is bekapcsolódhatnak a digitális közösségbe, és így hozzáférhetnek olyan információkhoz a világhálón, amelyek segítik őket az álláskeresésben, az önképzésben, a kapcsolattartásban. A digitális írástudatlanság felszámolását támogatja a kormány szélessáv-fejlesztési programja is, amelynek köszönhetően 2018-ra mindegy magyar háztartásban hozzáférhető lesz a legalább 30 mbit/sec-os sebességű hálózat.
Forrás: itbusiness.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
