Hírek
2020. Március 20. 21:54, péntek |
Helyi
Forrás: Fekete Zsolt - Facebook
Salgótarján polgármesterének közleménye
Tisztelt Salgótarjániak!
Néhány fontos felhívást szeretnék intézni Önökhöz.
- A napokban a családi házas övezetek levelet kaptak a polgármesteri hivataltól a magánszemélyek által, nem üzleti célra használt, 140 négyzetméternél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanok után fizetendő építményadó tárgyában. A levél alapján a kézhezvételt követő 15 napon belül kéri a hivatal az ilyen ingatlanokra vonatkozó bevallásokat. Postázásakor még nem tudtuk mi áll előttünk, mit jelent hazánkra nézve a koronavírus járvány. Ezért természetesen döntöttünk a határidő eltolásáról, így ezeket a bevallásokat ez év december 31-ig elegendő megtenni.
- Ezúton szeretném kérni a Salgótarjánban konditermet üzemeltetőket, hogy fontolják meg működésük átmeneti felfüggesztését. Tisztában vagyok azzal, hogy üzleti szempontból ez számukra nehézséget jelent. Tisztában vagyok azzal az érveléssel, és nem vitatom, hogy a sport immunerősítő hatású. Ugyanakkor ezekben a szolgáltató egységekben a legkörültekintőbb higiéniai szabályok betartása mellett is a vendégek könnyen továbbadhatják egymásnak a vírust.
- Nyomatékosan felhívom a társasházak és a lakásszövetkezetek figyelmét, hogy a veszélyhelyzet idején NE TARTSANAK LAKÓGYŰLÉST, ezt kormányhatározat is tiltja! Az ebben az időszakban meghirdetett, megtartott lakógyűléseknek jogi következményei lesznek az adott társasház közös képviselőjére, vagy az adott lakásszövetkezet elnökére nézve.
- Felhívom a társasházak és lakásszövetkezetek figyelmét arra, egyúttal kérem, hogy azokat a felújítási munkálatokat, melyek során a szakembereknek bejutást kell biztosítani a lakók lakásaiba, halasszák a második félévre!
- Kérem a társasházak közös képviselőit, hogy a lépcsőházak takarítását, fertőtlenítését saját hatáskörben eljárva oldják meg, de semmiképpen ne az ott lakó, esetenként főleg időskorú lakók bevonásával!
- Továbbra is kérek mindenkit, aki teheti, maradjon otthon! Csak a legszükségesebb okokból menjünk utcára: munkába a legrövidebb úton, élelmiszerüzletbe és gyógyszertárba. Mindannyiunk felelőssége és érdeke, hogy lassítsuk a vírus terjedését. Ugyanis így érhető el az, hogy a súlyosabb eseteket a kórházak nagy biztonsággal el tudják látni.
Tegyük meg ezt egymásért, és tegyük meg ezt önmagunkért. Vigyázzunk egymásra!
/Fekete Zsolt/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
