Valószínű, hogy édesapja magyar származású zsidó férfi volt, akivel Bobby anyja még – mással kötött – házassága előtt ismerkedett meg. Zseni volt, szeszélyes, öntörvényű.

A szervezők réme, a legváratlanabb pillanatokban visszalépett a versenyekről. A világbajnoki ciklusból is kiszállt, ám az amerikai–magyar barátja, Benkő Pál nagymester átadta neki a részvételi jogot a világbajnokjelöltek versenyére.

Fischer első "áldozatát", az orosz Tajmanovot 6:0-ra győzte le, de más klasszisok sem bírtak vele. 1972-ben eljutott a világbajnok Szpasszkijig, mérkőzésük a nyugat és a szocializmus párbaját szimbolizálta.

Bobby az őrületbe kergette a szervezőket – belekötött a kamerákba, a díjalapba, elkésett a fordulókról –, aztán győzött, és megszerezte a világbajnoki címet. Később nem állt ki kihívója, Karpov ellen, mert kifogásolta a szabályokat. Aztán visszavonult. Eltűnt. Húsz évre!

Az 1990-es évek elején egy fiatal 🇭🇺 magyar sakkozólány, Rajcsányi Zita megtalálta őt, rajongói levelet írt neki. Fischer meghívta magához! Szóba került, hogy ötmillió dolláros díjalappal játszana egy újabb meccset Szpasszkijjal.

A kislány előteremtette a pénzt. 1992-ben Fischer másodszor is győzött az Adriai-tenger partján, és ha már a szomszédban volt, és éppen megsértette az amerikai embargót (akkor dübörgött a balkáni háború), Magyarországra költözött. Kilenc évig élt Budapesten. Imádta a Széchenyi fürdőt, több sakkozóval találkozott.

Később Japánba települt át, majd 2008-ban 🇮🇸 Izlandon halt meg, de a magyarok között máig beszédtéma, ki, hol és mikor találkozott a sakkozás legendájával.

Volt, aki elemezhetett vele, más a földalattin ismerte fel, volt, aki egy vendégségben összeveszett vele, vajon értelmes játék-e a foci.
Neked milyen emlékeid vannak a zseni sakkozóról?