Hírek
2024. Május 23. 08:08, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: MTI-BUDAPEST
Rg Eb - Vukmir Elena döntős karikával és labdával a junioroknál.
![Rg Eb - Vukmir Elena döntős karikával és labdával a junioroknál.](/external/image_cache/6/d/2/6d22d361963f5578aee768c139bb98ad.jpg)
Vukmir Elena karikával és labdával is döntőbe jutott szerdán a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság juniorversenyében.
Vukmir a szerdai selejtezőben késő délelőtt mutatta be gyakorlatait. Labdával 28,500 pontot, karikával 30,200 pontot kapott. Előbbi szeren negyedikként, utóbbin hetedikként jutott be a nyolcfős döntőbe, amelyre csütörtök este kerül sor.
"Mindkét szert nagyon szeretem, de a karikagyakorlatomat most jobbnak éreztem, bár a labda is jól sikerült, de voltak benne apró pontatlanságok, azt sokkal jobban meg tudom csinálni" - nyilatkozta az MTI-nek.
Hozzátette: nagyon koncentrált, csak saját magára és a feladatra figyelt, ki tudta zárni a hazai közönség buzdítását. Mindkét pontszámával elégedett, és megjegyezte, hogy nagyon nagy élmény hazai környezetben szerepelni.
Vukmir elárulta, a lelátón szurkolt neki édesapja, Dragan Vukmir, a Ferencváros, a Debrecen, a Budapest Honvéd és az MTK korábbi labdarúgója is, aki a Szeged, a Diósgyőr és a Siófok csapatát is irányította vezetőedzőként.
A juniormezőny másik magyar egyéni versenyzője, Barkóczi Boglárka buzogánnyal 27,550, szalaggal 26,950 pontot kapott. Előbbi a 12., utóbbi a tizedik helyre volt elegendő számára, vagyis szalaggal második tartalékként várhatja a finálét.
"A buzogánygyakorlatomnál nagyon izgultam, voltak is benne apróbb hibák, egyszer elejtettem, de utána próbáltam összeszedni magamat" - nyilatkozta Barkóczi, akinek éppen ez a kedvenc szere, tavaly a junior vb-n döntős is volt buzogánnyal.
"A szalag már jobban sikerült, addigra megszoktam a hangulatot is, és nagyon örülök, hogy ilyen jól meg tudtam csinálni, a pontszámmal is meg vagyok elégedve" - fűzte hozzá.
A nemzetek versenyében 36 ország vett részt, a magyar duó az előkelő hetedik helyet szerezte meg, az aranyérmet Románia nyerte.
A további program:
Csütörtök:
felnőtt egyéni selejtező: karika, labda 9.00
junior egyéni szerenkénti döntő: karika, labda 19.55, buzogány, szalag 21.05
Péntek:
felnőtt egyéni selejtező: buzogány, szalag 9.00
Szombat:
felnőtt egyéni összetett döntő 10.10
felnőtt együttes kéziszercsapatok selejtezője 17.45
Vasárnap:
felnőtt egyéni szerenkénti döntő: karika, labda 10.10, buzogány, szalag 11.20
felnőtt együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntője: 5 karika 13.45, 3 szalag és 2 labda 13.45
Gála 16.00
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 11:50, kedd | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a hétvégén az M3-as autópályán.
Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a Forma 1-es versenyhétvégén az M3-as autópályán - közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
2024. Július 16. 11:21, kedd | Helyi sport
EURO-2024 - A teljes televíziós piac idei dobogós műsora lett az Eb-döntő az M4 Sport közvetítésében.
A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi fináléja, a Spanyolország-Anglia találkozó az előző döntő eredményeihez hasonlóan kiemelkedő nézettséget ért el Magyarországon: a nézők közel 40 százaléka választotta az M4 Sportot.
2024. Július 16. 09:29, kedd | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok.
A vasárnapra szóló jegyek már januárban elfogytak, így biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2024. Július 16. 07:55, kedd | Helyi sport
Párizs 2024 - Kedden lesz az olimpia nyitóünnepségének főpróbája.
Kedden tartják meg a párizsi olimpia Szajna-parti nyitóünnepségének elhalasztott főpróbáját közölte a francia sportminisztérium.