Hírek
2024. Március 21. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Reggel helyenként még gyengén fagyhat.
![Reggel helyenként még gyengén fagyhat.](/external/image_cache/2/a/8/2a80f6c34065c2454b7bccafb52b38eb.jpg)
Már több felhő lesz felettünk, de napos időszakokra is számíthatunk. A délután második felétől nyugaton, majd estétől a Dunántúlon már többfelé kialakulhat eső, zápor.
Csütörtökön Néhol akár zivatar is. Általában gyenge, mérsékelt marad a szél, csak a záporok környezetében fordulhatnak elő élénk, erős széllökések. Hajnalra északkeleten foltokban pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, délutánra pedig 13 és 19 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken több helyen zavarhatják gomolyfelhők, illetve fátyolfelhők a napsütést. A nyugati és az északnyugati országrész kivételével több tájegységünkön is kialakulhat kisebb eső, futó zápor. A Dunántúlon és a középső tájakon megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 12-19 fokot mérhetünk.
Szombaton naposabb délelőttre, felhősebb délutánra számíthatunk. Eső, zápor késő délután északnyugaton, este viszont már a Dunántúlon többfelé kialakulhat. Élénk, erős lesz a délies szél, majd estefelé északnyugaton már északnyugatira fordul a légmozgás, és ott viharos széllökésekre is számítani kell. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
Vasárnapra egy hidegfront hoz felhős időt, több tájegységünkön csapadékra is számítani kell. Többfelé élénk, néhol erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 8-15 fokra van kilátás.
Hétfőn elsősorban keleten, északkeleten alakulhat ki eső, zápor, a Dunántúlon szakadozottabb lehet a felhőzet. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Délután 9-14 fokot mérhetünk.
Orvosmeteorológia
Csütörtökön még sokfelé hideg lesz a reggel, emiatt felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
Napközben a napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.
A nagy napi hőingás miatt azonban vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet.
A magasban folytatódik a melegedés, így a melegfrontra fokozottan érzékenyeknél fejfájás, migrén, dekoncentráltság, bágyadtság is előfordulhat.
Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is.
Öltözzünk rétegesen a hideg reggel miatt.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket!
Közlekedésmeteorológia
Csütörtökön a délután második felétől nyugaton, majd estétől a Dunántúlon már többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is, így ekkor ezeken a tájakon vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.
Általában gyenge, mérsékelt marad a szél, csak a záporok környezetében fordulhatnak elő élénk, erős széllökések, melyek kissé csökkenthetik a járművek menetstabilitását.
A záporokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.
Hajnalban, reggel északkeleten pára- és ködfoltok okozhatnak átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Hajnalban helyenként még gyengén fagyhat, így ezeken a tájakon érdemes lesz indulás előtt több időt fordítani járművünkre.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 10:45, csütörtök | Helyi
Tíz perc alatt kétszer!!!
Dejtár belterületén rövid idő alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy autó vezetője.
2024. Július 18. 08:55, csütörtök | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 18. 08:49, csütörtök | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 18. 08:38, csütörtök | Helyi
Ismét megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord.
Kedden is megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord derül ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.