Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2015. Március 08. 16:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd

Próbaüzem a gázvezetéken

Próbaüzem a gázvezetéken

Nem kis meghökkenést, és bizonyos körökben komoly aggodalmat keltett másfél-két évvel ezelőtt, amikor híre ment, hogy Nógrád megyén keresztül vezet a Vecsést a szlovákiai Felsőzellővel összekötő földgáz vezeték.

Később, mikor kiderült, hogy a földben „futó” csövek a lakott települések közvetlen-közelében – azaz száz méteren belül – haladnak majd, a környezetvédők még nagyobb indulatokat gerjesztettek. Mondván: mi történik, ha esetleg meghibásodás lesz, akkor talán emberéletek is veszélybe kerülhetnek. Persze ezeknek a félelmeknek a többsége csak afféle riadalomkeltés volt, de tény és való, ilyen tekintetben is az érdeklődés középpontjába került a vezetékhálózat ügye.
Közben beindultak a munkák. A 94 kilométer hosszú magyarországi szakasz balassagyarmati depóhelyére először a csövek érkeztek meg, aztán megkezdődött azok lefektetése. A nyugat-nógrádi vidék több településén, így például Romhány és Bánk között, valamint Szátok közelében a közlekedők maguk is közvetlen-közelről tapasztalhatták meg, mit is jelent egy ilyen gázvezeték-építés. A leglátványosabb elemnek mindenképpen a gyarmati vízmű-központ közelében a 22-es út „átfúrása” volt. Bizonyára sokan emlékeznek, milyen sokszor állt a forgalom, mert éppen hatalmas daruk emelték át a csöveket egyik oldalról a másikra – nem egyszer az éjszaka kellős közepén. Sőt, olyan információkat is hallani lehetett, hogy az Ipoly alatt olyan masszív kőzettömegbe ütközött a fúrógép, hogy múzeumi szakembereket hívtak a helyszínre, vajon tényleg az egykori vízimalom maradványainak „koccant” az eszköz?!
A tereprendezés után már csak a vezeték vonalában fekvő „jelzőkarók” mutatják, alattunk a földben bizony gázhálózat húzódik. Persze sokan kíváncsiak voltak arra, ugyan mikor indul meg a szállítás ezen a rendszeren.
Nos, a nemrégiben megérkezett erről is a tájékoztatás a médiához. A radiofocus.hu adott hírt nemrégiben arról, hogy március 10-én kezdődik a gázvezeték próbaüzeme: ezek szerint a Magyar Gáz Tranzit Zrt. közölte a csőrendszer kapacitásait a Szlovákia felőli balassagyarmati „betáplálási” és „kitáplálási” pontra. Április harmincadikáig kizárólag „megszakítható” kapacitást kínálnak fel, importra és exportra egyaránt, napi 4,8 millió köbméter mennyiségben. A közlemény hozzátette, a teszteléshez nem szükséges a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye, ezt csupán a tényleges kereskedelmi célú szállításra kötelező beszerezni.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a kereskedelmi gázszállításnak már idén január 1-én el kellett volna indulnia, ám a működtető cég indoklása alapján ezt műszaki és adminisztratív akadályok hátráltatták. Azt viszont nem részletezték, melyek ezek a késleltető tényezők. Arra azonban készüljenek fel a balassagyarmatiak: hamarosan újra szembesülhetnek arra a furcsa, „buhogásra” emlékeztető erős, már-már ijesztő hangra, amely a város déli határán lévő „szellőztető kútból” áramlik majd alkalmanként.

Forrás: nynapok.blogspot.hu

Címkék: földgáz

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.

2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi

EGY RÈGI TÖRTÉNET!

Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést