Városlista
2021. szeptember 17, péntek - Zsófia

Hírek

2021. Július 21. 09:33, szerda | Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Letartóztatták a helyszínről elmenekülő gázolót

Letartóztatták a helyszínről elmenekülő gázolót

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyészének indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a 29 éves szlovák állampolgárnak a letartóztatását,

aki 2021. július 14-én éjjel Nagyorosziban elütött, majd az úton hagyott egy gyalogost, aki a baleset következtében később életét vesztette.

A szlovákiai férfi 2021. július 14-én 01:55 órakor személygépkocsiját vezetve érkezett Patak község felől Nagyorosziba, ahol egy közvilágítással megvilágított útszakaszon elütött egy 18 éves gyalogost.

A baleset után a járműből ki sem szállva megfordult és elhajtott Patak irányába, anélkül, hogy a tőle elvárható segítséget nyújtotta volna az általa előidézett veszélyhelyzetben megsérült gyalogos részére.

Mintegy fél óra múlva érkezett a helyszínre egy másik autó, melynek sofőrje még tudott beszélni a segítséget kérő sértettel, de az általa kihívott mentők már nem tudták életben tartani a fiatalt.

A bűncselekmény elkövetését követően lefolytatott forrónyomos intézkedések, a beszerzett kamerafelvételek elemzése és a további adatszerző tevékenység eredményeként a nyomozó hatóság előbb azonosította a balesetben részes járművet, majd felderítette a járművezető személyazonosságát. A személygépkocsit lefoglalták, a férfit pedig 2021. július 17. napján elfogták és őrizetbe vétele mellett halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével gyanúsították meg.

Mivel a gyanúsított a felelősségre vonás alóli kibúvás céljából elmenekült a helyszínről, a szökése veszélye miatt a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, melyet a nyomozási bíró el is rendelt.

A végzést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így a döntés végleges.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Szeptember 17. 14:00, péntek | Helyi

Engedély nélkül gyűjtötték a hulladékot

A szécsényi rendőrök eljárást indítottak a 60 éves férfi és nő társa ellen.

2021. Szeptember 17. 12:39, péntek | Helyi

Balassagyarmaton megszúrt egy nőt; a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták

Az 57 éves budapesti férfit a rendőrök előállították, elszámoltatása folyamatban van.

2021. Szeptember 17. 10:48, péntek | Helyi

Őrizetben a drogdíler

A bátonyterenyei rendőrök egy 34 éves férfi ellen kezdeményeztek eljárást.

2021. Szeptember 17. 09:16, péntek | Helyi

Gyermekpornográf felvételek miatt letartóztatásba került az idős férfi

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 74 éves férfinak a letartóztatását,