Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. Május 18. 12:00, szerda | Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem

Pénteken zárul a „Tűzről pattant” pályázat leadási határideje

Pénteken zárul a „Tűzről pattant” pályázat leadási határideje

Május 20-án, vagyis e hét pénteken zárul a „Tűzről pattant” címmel, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által 2016-ra meghirdetett alkotói pályázat, a pályázóknak tehát már csak néhány napjuk maradt, hogy benyújtsák pályaműveiket. Újdonság, hogy az idén az általános és középiskolások mellett már az óvodások alkotásait is várják. Az az óvoda, illetve általános iskola, ahonnan a legtöbb pályamű érkezik, tűzoltói bemutatót és korosztálynak megfelelő tűzvédelmi oktatást kap.

A tűzvédelmet a középpontba állító pályázat célja, hogy a gyerekek kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas, egyben veszélyes világát. Ezt megtehetik magának a hivatásnak a bemutatásával, egy-egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával ugyanúgy, mint bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással.

A bírálóbizottság a felmenő rendszerű pályázatra érkező műveket alkotóik kora alapján három csoportban értékeli: külön a 6-10, a 11-14, valamint a 15-18 éves diákok által készített munkákat. Az általános és középiskolásoktól szabadkézi grafikát (A/4-es méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagy bármely más, szabadkézi technikával készített, A/4-es méretű alkotás pl. monotípia), montázst (ragasztott technikával, A/4-es méretben), számítógépes grafikát (A/4-es méretben nyomtatható, számítógéppel készített alkotás), mémet (bármelyik mémgenerátorral), vagy videót (30 másodperc) várnak, az óvodások szabadkézi rajzokkal pályázhatnak.

Az országos pályázat fővédnöke dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottságot dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az OTB ügyvezető elnöke vezeti. A megyei pályázat védnöke Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a területi tűzmegelőzési bizottság elnöke, a megyei bírálóbizottság elnöke Shah Gabriella, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója.

A pályaműveknek május 20-ig, azaz e hét péntekig kell beérkezniük. A szabadkézi rajzokat, grafikákat, montázsokat eredetiben, postai úton, vagy személyesen kell eljuttatni a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra (3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1.), a többi kategóriában készült alkotásokat e-mailben a nograd.ttb@katved.gov.hu címre, vagy elektronikus adathordozón postai úton vagy személyesen juttathatják el ugyancsak az igazgatóság címére. Az alkotás leadásakor megadandó adatok: név, életkor ( a pályázat beérkezési határidejének napján betöltött életkor), e-mail cím, telefonos elérhetőség. Az alkotások mellé a szülő vagy gondviselő hozzájáruló nyilatkozatát is mellékelni kell, a formanyomtatványt a nograd.katasztrofavedelem.hu weboldalról tudják letölteni, vagy e-mailben megkérni a nograd.ttb@katved.gov.hu címről.

A bírálóbizottság a korcsoportokon belül kategóriánként három-három alkotást díjaz, az első helyezett alkotások pedig automatikusan részt vesznek az országos versenyben is, amelynek első helyezettjei családjukkal balatoni nyaraláson vehetnek részt. A fővárosi, megyei eredményeket május 27-én hirdetik ki, az országos eredményhirdetés június 10-én lesz.

Az az iskola, illetve óvoda, ahonnan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb iskola 2016”, illetve a „Legkreatívabb óvoda 2016” címet, emellett az intézmény tűzoltói bemutatót (füstsátor, tálcatűz oltás, olajtűz oltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatást kap.

Képünk illusztráció.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.