Hírek
2024. Július 30. 15:00, kedd |
Sport
Forrás: MTI-GÖBÖLYÖS GÁBOR PÁRIZS
Párizs 2024 - Németh Nándor a negyedik idővel középdöntős 100 méter gyorson.
Németh Nándor a negyedik idővel bejutott a középdöntőbe 100 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek negyedik, keddi napján.
A BVSC 24 éves kiválósága februárban Dohában a szám történetének első magyar világbajnoki dobogósaként lett harmadik, Párizsban a nyolcadik helyen jegyezték a nevezési listán. Ebben a számban tíz előfutamot rendeztek, Németh a kilencedikbe kapott besorolást, és a 200-on egy nappal korábban aranyérmes David Popovici mellett ugrott medencébe. A két versenyző az utolsó centiméterig nagy csatát vívott egymással, a román végül egyetlen századdal hamarabb érintette a falat, Németh 47.93 másodperccel második lett, ami összesítésben a negyedik helyet jelentette.
"A lelkemnek jól esik, hogy rögtön sikerült 48-on belülre kerülnöm, de ennél mindenképpen jobb kell majd az elődöntőben. Szerintem pár tized még maradt ebben az úszásban, most viszont jön az a szakasz, amit már hosszú ideje mondok, hogy nagyon kemény lesz. Az első futamban vagyok, ami mindig nehezebb, ezért olyan időt kell majd úsznom, hogy egy kicsit megijedjenek a többiek. Szerintem van közöm a döntőhöz, de ehhez mindenképpen az első négy között kell célba csapnom" - nyilatkozta a vegyes zónában Németh, aki megjegyezte, a belgrádi Eb óta szerencsére nem volt beteg, jól sikerült a felkészülése.
A magyar versenyző júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon egyéni csúccsal (47.49) lett második Popovici mögött, s mindössze két századdal maradt el Milák Kristóf országos rekordjától. Németh a 2018-as Európa-bajnoki döntő óta minden világversenyen ott volt a fináléban a "királyszámban", három éve Tokióban nyolcadik volt, Dobay Gyula 1964-es szereplése óta ő volt az első magyar döntős 100 méter gyorson.
A szám elődöntőjét 20.30 órakor, a finálét szerdán este rendezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
