Hírek
2024. Július 26. 14:00, péntek |
Sport
Forrás: MTI-GÖBÖLYÖS GÁBOR PÁRIZS
Párizs 2024 - Nem ideálisak a körülmények az úszóknál, Milák váltóban nem úszik.
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint több területen is akad probléma a párizsi olimpián, és a szakember azt is elárulta, hogy Milák Kristóf váltóban nem úszik majd a francia fővárosban.
"Vegyesek a tapasztalataink, hiszen a transzportunk az olimpiai faluból például katasztrofális, harmincöt perc és másfél óra között mozog a dolog, volt olyan sofőr, aki úgy eltévedt, hogy visszament a faluhoz. Az étel a versenyzők szerint elég silány, és gyakran előfordul, hogy el is fogy" - nyilatkozott a kapitány egy nappal a szombati rajt előtt a közmédiának a medencés versenyek helyszínén, a harmincezer néző befogadására is alkalmas La Défense Arénában.
Hozzátette, a kialakított medence vízmélysége a világeseményeken megszokott három méteres helyett csak kétméteres, így a "fizika szabályainak" megfelelően várhatóan lassabbak lesznek majd a versenyek, hiszen a hullámok sokkal jobban visszaverődnek, s véleménye szerint jóval kevesebb világcsúcs fog születni.
"Persze ami nekünk a legfontosabb, hogy van a medencében víz, a mélység mindenkinek ugyanannyi lesz, a melegítő medence pedig akkora, amekkorát még nem láttam. A nézőtér hatalmas, biztos vagyok benne, hogy remek hangulatú versenyeket láthat majd a közönség" - mondta a szakember.
Sós Csaba Milák Kristóffal kapcsolatban elárulta, az, hogy még nem érkezett meg Párizsba, nem befolyásolja az egyéni szereplését, hiszen nincs időeltolódás, otthoni körülmények között pedig nyugodtabban készülhet.
"Az elmúlt időszakban azt gondolom, ez a legártatlanabb hír vele kapcsolatban". - fogalmazott.
Hozzátette, a 200 méter pillangó címvédője már a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságot követően megbeszélte vele, hogy csak egyéniben indul majd, így a 4x100 méteres férfi váltó a Németh Nándor, Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám összeállításban ugrik medencébe.
"Azt gondolom, ez a váltó nélküle is nagyon erős, és reális esélye van a döntőbe jutásra" - fűzte hozzá a szövetségi kapitány.
Az úszóversenyek előfutamai minden nap 11 órakor kezdődnek a Paris La Défense Arénában, míg az elődöntőket és a finálékat 20.30-tól rendezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
