Hírek
2015. Július 16. 07:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: salgotarjan.hu
Pályázat a kerékpárút továbbépítésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése utólagosan jóváhagyta a Közlekedés Operatív Program keretében meghirdetett “Kerékpárút- hálózat fejlesztése” (KÖZOP-3.5.0-09-11) támogatására benyújtott pályázatot.
A közgyűlés még 2014. márciusában döntött a „Salgótarján észak-dél irányú kerékpárút építés III. ütem” elnevezésű pályázat benyújtásáról, mely az év áprilisában megtörtént. A pályázati dokumentációt két hónappal később – júniusban – módosították: a feltételes közbeszerzési kötelezettség előírása eljárásrendi szinten szabályozásra került.
Mivel a kerékpárút III. ütemének megépítéséhez kapcsolódó kiviteli terv nem állt rendelkezésre, a feltételes közbeszerzési eljárásra nem kerülhetett sor. Ennek következtében a pályázatot forráshiány miatt 2014. október 21-ei döntéssel elutasították. A pályázati felhívás módosításának eredményeképpen a kiviteli tervdokumentáció 2014. augusztusában elkészült, a hozzá kapcsolódó építési engedély módosítása pedig 2015. február 5-én emelkedett jogerőre. Annak reményében, hogy a pályázati lehetőség újra megnyílik, 2015. március 13-án az önkormányzat feltételes közbeszerzési eljárást indított meg.
A kormány döntése alapján 2015. május 13-án újra lehetőség nyílt a pályázat benyújtására. A feltételes közbeszerzési eljárás ajánlatainak bontását követően a város május 28-án benyújtotta a pályázatot, a korábbi pályázatban foglalt változatlan műszaki tartalommal, amely a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok térségében lévő Tarján pataki vasúti hídtól a Füleki út mentén a Kékkői útig terjedő kerékpárút szakasz megépítését foglalja magában. E pályázat benyújtását fogadta el utólagosan – június végi ülésén – a város önkormányzata. A projekt közel 200 millió – 199 579 230 – forint vissza nem térítendő támogatási összeget tartalmaz, s abban az önkormányzatot nem terheli önrész.
Jelenleg a biztonságos kerékpáros közlekedés – a 21-es melletti szerviz úttal kiegészülve – Kisterenye északi végétől a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokig tekinthető kiépítettnek, 12 kilométer hosszúságban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
