Hírek
2013. Július 24. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Palóc világtalálkozót rendeznek Bátonyterenyén
Első alkalommal rendezik meg a palóc világtalálkozót augusztus 2. és 4. között, a programnak a bátonyterenyei Gyürky-Solymossy kastély ad otthont.
Szó lesz egyebek mellett a palóc nép kialakulásának történetéről, szerveznek népdal- és mesemondó versenyt, és palóc lakodalom is várja a résztvevőket.
Berze Marianna szervező, a Tar Lőrinc Baráti Kör és Közhasznú Egyesület titkára az MTI-nek elmondta: céljuk a Felvidéken, valamint Magyarországon Pest, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő palócok, a trianoni békeszerződéssel kettévágott Palócföldön élők összefogása, a palóc és palócföldi értékek bemutatása.
A palócoknak gazdag a dal-, a monda- és a mesekincsük, a viseletük, és a tájszólás is összeköti őket.
Előkészítés alatt áll a Palóc Szövetség is, amely olyan szervezeteket, közösségeket akar összefogni, amelyek szívügyüknek tartják a palóc identitás erősítését, ápolását.
A pénteki nyitónapon előadások hangzanak el a palócok regevilágáról, a palóc nép kialakulásának történetéről, megemlékeznek Deédesről, a palócok aranyasszonyáról, Attila hun király unokahúgáról, akinek szobrot is állítanak a világtalálkozón. Az előadók között lesz Papp Lajos professzor is.
Szerveznek hajnaltáncot, hunkori menyegzőt, tűzön járást, örömdobolást is.
Másnap nyitják meg a palóc gasztronómiai fesztivált, indítják el a népdal- és mesemondóversenyt, a palóc települések pedig civil szervezeteik, együtteseik produkciói révén mutatkoznak be. Délután megválasztják a palócok szépét, majd a hajnalig tartó palóc lakodalmon asszonykórusok, tánc- és énekegyüttesek lépnek fel.
Vasárnap folytatódik a művészeti csoportok bemutatkozása, majd a háromnapos programot szentmisével zárják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
