Hírek
2014. Január 25. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Óvd a gyalogost!
A gyalogosoknak - mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevőinek –a téli szürkületi és sötét időszakokban való közlekedése nagyobb kockázatot jelent, mint az év egyéb időszakaiban.
Télen sajnálatos módon megnövekszik a gyalogos elütések száma. A kedvezőtlenné váló látási és útviszonyok ugyanakkor csak „asszisztálnak” ehhez. A balesetet ugyanis minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza.
Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a gyalogos elütések és ennek következtében meghalt személyek száma, mivel 2014 januárjának első három hetében 13 gyalogos szenvedett halálos kimenetű közúti közlekedési balesetet. Ezen esetek bekövetkezésében jellemző tényező volt, hogy pl. 6 esetben a gyalogosok az úttesten szabálytalanul kívántak áthaladni, 4 esetben pedig az úttest szélén való közlekedésük közben vesztették életüket. Sajnálatos módon 1 főt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, míg két gyalogost munkavégzés közben, az úttest mellett ütöttek el. Jellemző továbbá, hogy a 13 tragikus halálesetből 10 a késő délutáni, esti, illetve kora reggeli időszakban következett be.
Nem árt tudni, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ebből adódóan a járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.
Kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjünk! A sebesség csökkentésével és nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők az erre az időszakra leginkább jellemző közlekedési balesetek.
A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül is, sötétben is, és jó látási viszonyok között is, így pl. a láthatósági mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.
A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 m távolságban világítják meg az útfelület egy részét, mely távolság a latyakos időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete környezetbe olvadó ruházat, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, féktávolságon belül elüthetik őket. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!
Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja a LÁTHATÓSÁG növelése.
Gyalogosok! …LÁTSZANI! Gépjárművezetők! …LÁTNI!
A balesetek nem történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata… tragédiát okoz!
Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván:
a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
