Hírek
2024. Augusztus 10. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI-CERED
Összművészeti fesztivállal zárul a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep.
Összművészeti fesztivállal, az ArtPiknik Cereddel zárul a 29. Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep szombaton.
A kiállítások, tárlatvezetések, zenei és színházi előadások mellett dzsesszkoncert, házibuli, néprajzi gyűjteményből összeállított kiállítás, illetve a művésztelep idei alkotásaiból nyílt tárlat gazdagítja a programot.
Idén első alkalommal műtárgyvásárlásra is lehetőség nyílik a Kamra Vásár keretében az elmúlt évtizedek válogatásából - írták a közleményben.
Felidézték: a Nógrád vármegyei kis faluban, Cereden közel 30 éve egyéni kezdeményezésből nőtte ki magát az ArtColony Cered, amely mára a művészeti élet egyik meghatározó szereplőjévé vált, miközben megtartotta a hely értékeit és szellemiségét.
A Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepen minden évben más-más tematika szerint zajlik az alkotómunka. Idén a középpontban a V4 országok és művészei állnak. Ők költözhettek be Ceredre néhány hétre, hogy inspirációt merítsenek a település hagyományaiból, a falut körülölelő természeti szépségekből, a helyi emberek szokásaiból, mindennapjaiból.
Alkotásaikat augusztus 10-én összművészeti fesztiválon, az ArtPiknik Cereden mutatják be a közönségnek.
Mint fogalmaztak, az ArtPiknik Cered a képzőművészeti tárlatok mellett minden érzékszervet megmozgató produkciókkal és programokkal is kiegészül. Olyan világba csöppenhetnek az odalátogatók, ahol egyszerre készítik a helyi asszonyok a frissen sült hagyományos ételeket, miközben az ország legkiválóbb dzsesszzenészei játszanak. Napközben felnőttek és gyerekek egyaránt élvezhetik a kézműves sátor programjait, valamint az utcazenészek és táncosok produkcióit - írták.
Lesz még kortárs képzőművészeti vásár, esti szabadtéri színházi program, népdalokat ad elő a Ceredi Asszonykórus és a képzőművészet számos ága is bemutatkozik.
A ceredi művésztelepen tavaly óta a közel 400 négyzetméteres ArtComplex is várja a látogatókat kortárs galériával, grafikai műhellyel és az időutazásra invitáló Múzeum'80-nal.
Szombaton Európa egyik legnagyobb présgépét is bemutatják, amely magas- és mélynyomású sokszorosító grafikai eljárásokra alkalmas. Mint közölték, a 1,5-szer 2,5 méteres grafikai présgép teljes felületű működtetéséhez egy ember nem elég, legalább ketten vagy hárman kellenek hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
2026. Február 04. 18:09, szerda | Helyi
VIDEÓ - Ausztrália Csendes Összeomlása
Mi történik, ha egy ország meggazdagszik anélkül, hogy valódi gazdaságot építene? Ausztrália hamarosan meg fogja tudni.
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
