Hírek
2013. Augusztus 02. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Ősszel kezdődhet a geoparki központ kivitelezése Eresztvényben
A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. által megvalósítás alatt álló “GeoTur – A Novohrad – Nógrád Geopark ökoturisztikai fejlesztése” című kiemelt turisztikai projekt egyik legjelentősebb eleme az eresztvényi egykori Napsugár Étterem átalakítása. A projekt egyike annak az öt ún. “nagyprojektnek”, mely érinti Nógrádot.
- A Novohrad – Nógrád Geopark(ot irányíó) Nonprofit Kft. ebben az épületben alakítja majd ki Irányító-, Kutató- és Oktatóközpontját, mely fejlesztéssel egyben a hosszútávú, stabil szervezeti működés alapjait is megteremtjük – emelte ki Lóska János, a szervezet ügyvezető elnöke.
- Az összesen 614 millió forintos, 100%-os támogatással megvalósuló kormány által kiemelt fejlesztés második legnagyobb értékű eleme az egykori Napsugár Étterem átalakítása, az első a nagyságrendi sorban a salgóbányai kaszinó épületének felújítása – ez utóbbit a konzorcium másik szereplője, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata végezteti majd. A Napsugár átalakításával kapcsolatban úgy gondolom egyben azt is elérjük majd, hogy a mind a helyiek, mind a turisták által igen kedvelt eresztvényi térségből eltűnik az a negatív kép, melyet a kihasználatlan épület nyújtott az elmúlt jó néhány évben. A pályázat segítségével egy teljes körű felújítást és átalakítást végzünk el, mellyel megváltozik az épület orientációja is – így a jövőben a játszótér felé fog nézni, a hátsó, Petőfi-sétány felé eső rész pedig zöldtetőt kap majd. Funkcióját tekintve ide helyezzük a geopark operatív központját, a helyi iskolák irányába az oktatási-, az egyetemek felé pedig a kutatási szerepet tudjuk majd kiteljesíteni a fejlesztés eredményeképpen – ismertette a legfontosabb részleteket a vezető.
Az előrehaladottsággal kapcsolatban Kéri István, a szervezet irodavezetője elmondta, hogy jelenleg készül az épület kiviteli terve, melyet követően a lehető leghamarabb kiírják majd a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást. Jelen állás szerint a munkaterület átadását szeptember – október hónapfordulója magasságára becsülik.
Az elmúlt években több olyan fejlesztés is megvalósult, mely igazi gyöngyszemmé teheti az eresztvényi térséget. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az egykori kőbányák területén végzett jelentős rekultivációs tevékenységet, melynek eredményeképpen tanösvényt is telepítenek. A Salgótarján Helyi TDM Közhasznú Egyesület jelenleg is futó pályázatában is érintett Eresztvény, melynek az első eredményei is kézzel foghatóak már: elkészült például az innen induló tanösvény és tornapálya. Szintén ebből a pályázatból újulnak meg a Mesevölgy hídjai, valamint a terület szinte összes pihenő- és tűzrakóhelyek. Elbírálás alatt áll Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának azon projektje, mely a sípálya és környezetének újbóli (turisztikai) hasznosítására vonatkozik – ennek részeként különböző kerékpáros fejlesztések és útfelújítás is megvalósulhatna pozitív döntés esetén. A Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. jelen projektjével a mindezeket sikeresen összefogni és az ide érkezőknek bemutatni képes, többfunkciós központ alakul majd ki. A kivitelezés a tervek szerint 2014 nyarán fejeződik majd be.
Forrás: nosza.info
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
