Hírek
2017. Április 19. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: police
Őrizetben a csaló
A salgótarjáni rendőrök egy 46 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
A jelenlegi adatok alapján a nő 2016 decemberében egy 72 éves férfit felkeresett lakásán, akit úgy ejtett tévedésbe, hogy részére három különleges gyapjú töltetű paplant kínált eladásra. A férfi a nőtől 80.000 Ft-ért három paplant vásárolt, melyekről később kiderült, hogy azok valós értéke a kértnél jóval alacsonyabb, kb. 15.000 Ft.
A 46 éves nő 2017. január és március hónapokban az idős férfit rendszeresen felkereste, bizalmát elnyerte, melyet követően tőle különféle indokokkal több százezer forint készpénzt kért kölcsön. A nőnek már a kölcsönkéréskor sem állt szándékában az összegek visszafizetése, de azok visszafizetésére módja sem volt.
A kisterenyei nő megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017 áprilisát megelőzően a sértett lakásából eltulajdonította elhunyt felesége arany ékszereit, melyeket zálogházban értékesített.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói - a feljelentést követően - 2017. április 19-én a 46 éves nőt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és folytatólagosan elkövetett nagyobb kárt okozó csalás bűntett, lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A hatóság vizsgálja, hogy a gyanúsított további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
