Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. December 20. 13:30, péntek | Helyi
Forrás: infonograd

Olimpiatörténeti kiállítás Salgótarjánban

Olimpiatörténeti kiállítás Salgótarjánban

Megnyitották a nógrádi megyeszékhelyen azt az olimpiatörténeti kiállítást, amely korábban már több várost beutazott. A Városi Sportcsarnok folyosóján bárki ingyen megtekintheti a húsz hatalmas tablót.

Az ünnepélyes megnyitó Krista Zsolt versfelolvasásával kezdődött, a Zenthe Ferenc Színház társulatának tagja stílszerűen Hellász babérjairól szavalt. Ezt követően Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve a város korábbi négy klasszis sportolóját. A rendezvényen ugyanis jelen volt két téli olimpikonunk, Bereczki Brigitta és Bekecs Zsuzsanna, valamint két olimpiai bajnokunk, Básti István és Szalay Miklós is. Rajtuk kívül külön kiemelték Papp Ildikó jelenlétét, aki reményeink szerint hamarosan csatlakozhat a neves társasághoz.
Ünnepi beszédet mondott Székyné dr. Sztrémi Melinda. A város polgármestere elsőként a helyszín fontosságát emelte ki, elmondva, hogy Szojka Ferenc szobra mellett jó érzés egy ilyen nagyszabású kiállítást megnyitni. Kiemelte, hogy múlt és jövő találkozott, hisz a felsorakozott sportolók a bizonyítékok arra, hogy Salgótarjánból is el lehet jutni az ötkarikás játékokra. A sífutó Papp Ildikó személye pedig a jövőt szimbolizálhatja, aki előtt még rengeteg feladat tornyosul, de az út végén Szocsi várhat rá. A megnyitón felsorakozó Kodály Zoltán Tagiskola fiataljaihoz is szólt, akik átvehetik a példát, amit a legendák közvetítenek.
A húsz tablóra azokat a jellemvonásokat, hívószavakat gyűjtötték össze, amelyek kiválóan összefoglalják az olimpia szellemiségét. A tehetség mellett ezekre a tulajdonságokra is szükség van ahhoz, hogy a sok munka után valaki magára ölthesse a címeres mezt. Mint a polgármester asszony elmondta, könnybe lábad a szeme, ha a televízióban azt láthatja, hogy honfitársunk sikereket ér el. Azt kívánta a salgótarjániaknak, hogy nagyon sok kiemelkedő teljesítményre legyenek képesek.
A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol a számtalan prominens személyiség, sportvezető társaságában tanulmányozták a fotókat, történeteket.
A kiállítás 2014. január 15-ig ingyenesen megtekinthető a sportcsarnok nyitvatartási idejében.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Címkék: kiállítás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.